Hatalmasat küzdve bevettük az ETO Parkot!

nso-eto-szeged.jpg
Színvonalas, jó iramú mérkőzésen Papp Áron góljával 1-0-ra nyertünk az ETO FC Győr otthonában a Merkantil Bank Liga 29. fordulójában.

Alekszandar Sztevanovics három helyen változtatott a Haladás elleni győztes csapaton. Bekerült a kezdőbe Tóth Bence, Bíró Bence, valamint Papp Áron is. Vezetőedzőnk sérülés miatt nem számíthatott Nyári Patrik játékára.

„Vár sok gyötrelem, ezer küzdelem, nekünk győznünk kell!” – harsogta a népes szegedi szurkolótábor, amint a csapatok kifutottak az ETO Park játékterére. A hétfő esti időpont ellenére sokan elkísérték együttesünket az ország másik felébe, a szezon egyik legfontosabb rangadójára.

Nagy elánnal kezdett az ETO, az első percekben komoly nyomás alatt tartották kapunkat. A kezdeti rohamokat átvészelve kiegyenlítetté vált a játék, sőt, az első helyzetünket rögtön gólra váltottuk. A 21. percben egy gyönyörű támadás során Papp Áron és Borvető Áron kényszerítőzött, majd előbbi higgadtan kilőtte a hosszú sarkot.

Fegyelmezett, olykor hősies védekezésből indulva ellentámadásokkal veszélyeztettünk. Az első félidő hajrájában ismét Papp Áron keltett riadalmat a hazai drukkerekben, a tizenhatosról középre tett labdáját a kapu torkából vágták ki a győriek. Haris Attila átlövésével és Ruisz Barnabás védésével zárult az első felvonás.

A fordulást követően sem változott jelentősen a játék képe. Több ígéretes kontrát is vezettünk, az egyik végén közel álltunk ahhoz, hogy lezárjuk a mérkőzést. Borvető Áron vezethette egy az egyben a kapusra a labdát, ám kissé kiszorított szögből csak a kapufát találta el.

A hajrában nagy erőket mozgósítottak a hazaiak az egyenlítés érdekében, azonban a jól szervezett védekezésünket nem tudták feltörni, így 1-0-ás győzelemmel zártuk a rangadót.

Sikerünkkel pontszámban beértük a harmadik helyezett Győrt és három pontra olvasztottuk hátrányunkat a feljutóhelyen álló Vasassal szemben. Alekszandar Sztevanovics tanítványai vasárnap 17 órakor a Soroksárt fogadják a Szent Gellért Fórumban

Merkantil Bank Liga, 29. forduló
ETO FC Győr – Szeged-Csanád GA 0-1 (0-1)

Győr
, ETO Park, 1100 néző. Vezette: Bognár Tamás (Kóbor Péter, Becséri Gergely)
ETO FC Győr: Ruisz – Kiss M., Szépe, Boldor, Csontos D. – Vingler (Huszár, 77.) – Diarra (Boschilia, 71.), Anton, Bumba, Skvarka (Vera, 71.) – Kröhn (Lukics, 77.). Vezetőedző: Kuznyecov Szergej
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas T. – Könczey, Szilágyi Z., Horváth M., Tóth B. (Kővári, 77.) – Papp Á., Haris (Gajdos, 77.), Márkvárt, Zuigeber (Palincsár, 66.) – Bíró B. (Magyar Zs., 77.), Borvető (Klausz M., 90.). Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
Gólszerző: Papp Á. (21.)

Alekszandar Sztevanovics: – Gratulálok a játékosaimnak és a szurkolóinknak ehhez a rendkívül fontos győzelemhez! Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen mindkét csapat számára kiemelt jelentőséggel bírt ez az összecsapás. A Győrt egyénileg kiváló képességű játékosok alkotják, tisztában voltunk vele, hogy csak csapatként győzhetjük le. Ez pontosan így történt. Igyekeztünk uralni a pálya középső részét és ellentámadásokból veszélyeztetni. A tervünk működött, néha hibáztunk és nem tagadom, szerencse is kellett a győzelmünkhöz, de ez a futball része. Hamarabb is lezárhattuk volna a mérkőzést, összességében megérdemelten nyertünk.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
ma, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
02. Soroksár SC 20
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
05. Gyirmót FC Győr 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. Szentlőrinc 10
12. DVTK 10
13. FC Nagykanizsa 9
14. HR-Rent Kozármisleny 7
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink