A szív diadala – hátrányból fordítva legyőztük a Haladást!

bc5k1675.jpg
Hátrányból fordítva Márkvárt Dávid és Bíró Bence góljaival 2-1-re legyőztük a Szombathelyi Haladást a Szent Gellért Fórumban a Merkantil Bank Liga 28. fordulójában.

Kellemes nyárias időben, több mint ezerhatszáz szurkoló előtt fogadtuk a Haladás együttesét. Alekszandar Sztevanovics nem változtatott a múlt heti, Honvéd elleni győztes csapaton. Szinte teljes kerettel számolhatott a szakmai stáb, egyedül Nyári Patrikot kellett nélkülözni sérülésből kifolyólag. 

Az első helyzet előttünk adódott, egy oldalsó beadás után Szilágyi Zoltán fejelt kevéssel a kapu mellé. A túloldalon egy szögletvariációt követően alakult ki kisebb sansz, Jagodics Márk erőtlen próbálkozása ugyanakkor nem okozott gondot Molnár-Farkas Tamásnak.

Az első félidő második felében Borvető Áron kétszer is talpra ugrasztotta a közönséget egy-egy középre ívelt labda után, de egyik alkalommal sem tudta kapura irányítani a labdát.

A játékrész hajrájában derült égből villámcsapásként a vendégek megszerezték a vezetést. Horváth Rajmund viharzott el a jobboldalon, majd az alapvonalról centerezett, a középen érkező Szakály Attila pedig az ötösről mattolta Molnár-Farkas Tamás.

A szünetben kettőt is cserélt Alekszandar Sztevanovics, Bíró Bencét és Kővári Róbertet is pályára küldte. A változtatások következtében támadóbb szelleműbbé váltunk és ez a helyzetek számában is megmutatkozott.

Habár a fordulást követően először a vendégek veszélyeztettek Nyíri Vince révén, a második félidő jelentős részében beszorítottuk a Haladást. Először Nagy Richárd próbálkozott átlövéssel, majd Borvető Áron labdaszerzését követően Zuigéber Ákos került ziccerbe, Pálfi Donát azonban bravúrral hárított. A 71. percben végre megtört a jég: Magyar Zsolt oldalsó szabadrúgására remekül robbant be Márkvárt Dávid és a kapufa segítségével a hálóba juttatta a labdát.

Az egyenlítést követően vérszemet kaptunk, még egy lapáttal rátéve rohamoztuk a szombathelyi kaput. Egy perccel a rendes játékidő vége előtt eljött a jól megérdemelt, katartikus pillanat. Egy kitűnően lezongorázott támadás végén Márkvárt Dávid tálalt a középen érkező Bíró Bence elé, aki közelről nem hibázott. A gól örömében felszabadultan tombolt a csapat és a népes szurkolótábor egyaránt.

Szezonbeli első fordításunknak köszönhetően három pontra megközelítettük a Győrt a táblázaton. A következő fordulóban hatpontos rangadó vár ránk az ETO-parkban.

Merkantil Bank Liga, 28. forduló
Szeged-Csanád GA – Szombathelyi Haladás 2-1 (0-1)

Szeged, 
Szent Gellért Fórum, 1626 néző. Vezette: Pillók Ádám (Szilágyi Norbert, Tőkés Róbert)
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas T. – Könczey (Kővári, a szünetben), Szilágyi Z., Horváth M., Gera N. – Haris (Bíró B., a szünetben), Magyar Zs. (Tóth B., 90+2.) – Zuigeber, Márkvárt, Nagy R. (Óvári, 64.) – Borvető (Klausz, 64.). Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
Haladás: Pálfi – Nyíri V. (Beronja, 80.), Jagodics M., Ene, Bolla G. – Szakály A., Zvekanov (Pintér A., 65.), Erdei, Mohos (Jancsó, 80.) – Kelemen M. (Szijjártó, 65.), Horváth R. (Szvoboda, 89.). Vezetőedző: Alekszandar Jovics
Gólszerzők: Márkvárt (76.), Bíró B. (89.), ill. Szakály A. (41.)

Alekszandar Sztevanovics: – Nagy győzelmet arattunk, gratulálok a srácoknak. Fontos siker ez az egész klub számára.Egy szervezett csapattal játszottunk, ráadásul hátrányba kerültünk – ennek az okait majd meg kell vizsgálnunk. A cseréket követően a második félidőben végig kontrolláltuk a középpályát, növeltük játékunk ritmusát és ennek okán megérdemelten fordítottunk.Büszke vagyok a játékosokra, különösen a szünet után tanúsított hozzáállás miatt! Most ki kell élveznünk a sikert. Köszönjük szurkolóinknak a kitartó támogatást, szívszorító mérkőzésen vagyunk túl.

A mérkőzés összefoglalója:


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
ma, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
0
—
0
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
02. Soroksár SC 20
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
05. Gyirmót FC Győr 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. Szentlőrinc 10
12. DVTK 10
13. FC Nagykanizsa 9
14. HR-Rent Kozármisleny 7
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink