Újra hazai pályán!

szeged-csanad-grosics-akademia-posztok-76.jpg
Vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás együttesét fogadjuk a Szent Gellért Fórumban, a Merkantil Bank Liga 28. fordulójában.

GYŐZELEM KISPESTEN

NB II-es csapatunk az előző fordulóban Zuigéber Ákos mesteri szabadrúgásgóljának köszönhetően 1-0-ra nyert a Budapest Honvéd vendégeként a Bozsik Arénában. Alekszandar Sztevanovics fiai a negyedik helyről várhatják a Haladás elleni megmérettetést.

 


ELLENFELÜNKRŐL

A Szombathelyi Haladást 1919-ben alapították. A klub legnagyobb sikere egy magyar bajnoki bronzérem (2008–09), valamint három Magyar Kupa-ezüstérem. A csapat hivatalos színei a zöld és a fehér, otthonuk a Haladás Sportkomplexum, amely 9800 néző befogadására alkalmas. A Vas vármegyeiek 27 fordulót követően 37 ponttal a tabella kilencedik helyén állnak, az előző fordulóban Budafok ellen arattak 2-0-ás diadalt hazai pályán. A csapat legeredményesebb játékosa Rácz Barnabás 10 találattal.

MECCSTÖRTÉNELEM

A Szombathelyi Haladás együttesével eddig 9 alkalommal találkoztunk. Mérlegünk 2 győzelem, 4 döntetlen és 3 vereség. Az összesített gólarány 8-8. Érdekesség, hogy mindkét Haladás elleni győzelmünket az előző szezonban arattuk: Szombathelyen Gajdos Zsolt góljával 1-0-ra nyertünk, míg a tavaszi visszavágón Könczey Márk, Kundrák Norbert, valamint Kővári Róbert találataival 3-0-ra diadalmaskodtunk a Szent Gellért Fórumban. A most zajló idényben ősszel 1-1-es döntetlen született a Haladás Sportkomplexumban, gólunkat Gajdos Zsolt szerezte.

EZT VÁRJÁK

Alekszandar Sztevanovics, a Szeged-Csanád GA vezetőedzője: – A Honvéd elleni fontos győzelmet követően feltöltődve vághatunk neki az újabb kihívásnak. Egy rendívül agresszív csapatot fogadunk. A Haladás eredménycentrikusan futballozik és mindemellett számos helyzetet kialakít. Fel kell készülnünk arra, hogy nyomás alatt is jó teljesítményt nyújtsunk. Gyorsan kell döntenünk a pályán. A labda nélküli mozgás és az üres területek támadása mellett a védekező reakció is hangsúlyos. Hiszem, hogy megvan a kapacitásunk erre és a szurkolóink támogatásával sikeresek lehetünk, még akkor is, ha egy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk.

Alekszandar Jovics, a Szombathelyi Haladás vezetőedzője: – Fontos győzelmet arattunk az elmúlt vasárnap a Budafok ellen, így jelen pillanatban csak egy pontra vagyunk a hatodik helytől. Ami a Szegedet illeti, erős csapat, amely jó játékosokból áll, szóval nagyon nehéz dolgunk lesz. Biztos vagyok benne, hogy a szegediek még nem mondtak le a feljutásról sem, úgyhogy fontos számukra a három pont megszerzése. De mi sem szeretnénk pont nélkül hazatérni Szegedről, tovább akarjuk folytatni a felzárkózást - bízom a csapatomban!

JEGYINFORMÁCIÓK

A 2023/24-es szezonnal kapcsolatos legfontosabb jegyinformációkat IDE KATTINTVA olvashatja. A Haladás elleni mérkőzésre már elindult a helyszíni jegyértékesítés. A Szent Gellért Fórum jegypénztára

  • pénteken: 14.00 - 18.00 között,
  • szombaton: 10.00 - 14.00 között,

  • vasárnap /MECCSNAP/: 11.00 - I. félidő végéig várja a szurkolókat.

Érdemes előre megváltani a belépőket, amelyek online formában is elérhetőek. A belépő vásárlásához vagy klubkártya, vagy személyi igazolvány szükséges. Meccsnapon a jegyvásárlás hosszabb időt vehet igénybe, ezért kérjük szurkolóinkat, hogy lehetőség szerint előre vásárolják meg jegyeiket.

JEGYÁRAK

  • Kapu mögötti lelátórészek (B és D szektorok) – 1000 forint

  • Normál hazai oldal (C szektorok) – 2000 forint

  • VIP Bronz (A1 szektor) – 4000 forint

  • VIP Gold (A3 szektor) – 15.000 forint

 

MEGKÖZELÍTÉS

Személygépjárművel érkező szurkolóinknak érdemes a Kereskedő köz felől megközelítenie a Szent Gellért Fórumot. A Városgazda sor, illetve a Kereskedő köz felőli útszakasz nagyszabású felújításon esett át, a Fórum mellett pedig számos parkolóhely várja a gépjárművel érkező szurkolókat. A Szent Gellért Fórum a Dorozsmai út és a Kálvária sugárút – Városgazda sor felől is jól megközelíthető kerékpárral. A létesítmény területén belül több száz kerékpár befogadására alkalmas, kamerával őrzött kerékpártároló található.

KÖZVETÍTÉS

Hazai mérkőzéseinket nem közvetítjük élőben. A találkozó másnapján a mérkőzés teljes egészében megtekinthető klubunk hivatalos YouTube-csatornáján.

 


2026/2027
Merkantil Bank Liga
1. forduló
2026.07.26. vasárnap
TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Tiszakécske Városi Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Kolorcity Kazincbarcika SC 0
02. HR-Rent Kozármisleny 0
03. DVTK 0
04. Soroksár SC 0
05. VIDEOTON FC Fehérvár 0
06. FC Ajka 0
07. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 0
08. KARCAGI SC 0
09. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 0
10. Szentlőrinc 0
11. Gyirmót FC Győr 0
12. BVSC-Zugló 0
13. KECSKEMÉTI TE 0
14. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 0
15. FC Nagykanizsa 0
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 0

Partnereink