Kiesett a Szeged-Grosics a kupából

Bár jobban játszott ellenfelénél, mégis kiesett a Szeged 2011 a Magyar Kupából, a Szigetszentmiklós jutott a legjobb 32 közé.

Nehéz helyzetben várta a keddi kupamérkőzést a Szeged 2011-Grosics Akadémia, hiszen szombaton még Zalaegerszegen játszott bajnokit, pénteken viszont már Csákváron folytatódnak számára az NB II küzdelmei, keretét pedig sérülések tizedelték a meccs előtt.

A hatodik percben vitatható ítéletnek köszönhetően büntetőhöz jutott a Szigetszentmiklós, azonban Molnár kapus kiütötte Vágó tizenegyesét. Ezt követően a Szeged-Grosics folyamatosan vette át a kezdeményezést, és egyre többször került helyzetbe, Pászka, Oláh Lóránt és Hegedűs voltak a legaktívabbak, azonban nem sikerült gólt szerezni, így 0-0-al pihenhettek a csapatok.

A második félidő is hasonló mederben telt, a Szeged támadott, az SZTK-t Sánta többször is “megóvta” a góltól, a 65. percben pedig a futball örök törvénye ismét lecsapott: a kihagyott lehetőségeket követően gólt a Szigetszentmiklós szerzett, Hevesi-Tóth kapott egy jó indítást, amivel betörhetett a tizenhatoson belülre, majd a hosszú sarokba lőtt, 0-1.
A szegedi egyenlítés a hosszabbítást jelentette volna, Nyilas Elek minden eszközét bevetette ennek érdekében, küzdött, támadott a Szeged a lefújásig, de nem sikerült megszerezni az egyenlítést jelentő gólt, ez pedig azt jelenti, hogy elbúcsúzott az idei Magyar Kupa küzdelmeitől a Szeged-Grosics, a legjobb 32 csapat közé a Szigetszentmiklós jutott.

Kériéknek nincs sok idejük pihenni, pénteken már Csákváron lépnek pályára az NB II. ötödik fordulójában, 19 órától.

Szeged 2011-Grosics Akadémia – Szigetszentmiklósi TK 0 – 1 (0-0).
Gyula, Grosics Akadémia, 300 néző. Vezeti: Böcskei Balázs (Erős Gábor, Mayer Gábor).
Szeged: Molnár – Kéri, Szabó Cs., Tímár (Markovic, 71′), Zabari, Kovács (Máté P., 78′) Hegedűs, Oláh G., Pászka, Oláh L. (Szabó P., 57′) Manga. Vezetőedző: Nyilas Elek.
Szigetszentmiklós: Sánta – Tóth, Szepessy, Szabó, Vágó, Puskás, Kállai, Pollák (Kornis, 41′) Szini (Bonifert, 80′) Hevesi-Tóth (Mészáros,69′), Kvesvekiri. Vezetőedző: Vágó Attila.
Gólszerzők: Hevesi-Tóth (65′)
Sárga lap: Hevesi-Tóth (32′), Sánta (90+2′), Mészáros (90+2′)
Kiállítva: Mészáros (90+2′)

Nyilas Elek: ” Hat 18-19 éves akadémista játékos kapott ma helyet a kezdőcsapatban, plusz azok, akik eddig kevesebbet játszottak, egyértelműen spóroltunk a hétvégére. Egyben nagyon örülök annak, hogy az egy helyzetéből egy gólt lövő, a teljes NB II-es keretével szereplő Szigetszentmiklós ellen a tehetséges fiatalok egy nagyon jó meccset játszottak, 4-5 helyzetet dolgoztak ki, amiből gólt is szerezhettünk volna. Ez egy nagyon nagy pozitívum, hiszen ezért kapnak lehetőséget, hogy megmutathassák, hogy rájuk is lehet számítani.”


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink