Zuigéber villanása döntött – oda-vissza legyőztük a Honvédot!

gera-nso.jpg
Zuigéber Ákos szabadrúgásgóljával 1-0-ra nyertünk a Budapest Honvéd otthonában a Merkantil Bank Liga 27. fordulójában.

Alekszandar Sztevanovics hat helyen változtatott a múlt heti kezdő tizenegyen. Bekerült a csapatba Könczey Márk, Márkvárt Dávid, Magyar Zsolt, Nagy Richárd, Zuigéber Ákos és Borvető Áron is. Vezetőedzőnk sérülés miatt nem számíthatott Tóth Bence és Nyári Patrik játékára sem.

Kiváló hangulat fogadta a csapatokat, csaknem háromezer drukker látogatott ki a Bozsik Arénába. A szegedi fanatikusok vonatos utazása népszerűnek bizonyult, száznál is többen szurkoltak a vendégszektorban.

A huszonegyedik percig kellett várni az első lehetőségre, de abból rögtön gól született. Magyar Zsolt nagy akaratának köszönhetően szabadrúgást harcoltunk ki Honvéd tizenhatosának előteréből. A labda mögé Zuigéber Ákos állt és tanítani való módon a léc alá csavarta azt.

A túloldalon Kovács Nikolasz jobb oldali beadása keltett némi riadalmat, ám a középen érkező egykori játékosunk, Kundrák Norbert elvétette a labdát.

A második félidő elején beszorított bennünket a Kispest, több sarokrúgást is elvégzett a hazai csapat, ám hősies védekezéssel mindannyiszor elhárítottuk a veszélyt.

A játékrész derekánál ismét kecsegtető helyről jöhettünk szabadrúgással. Dúzs Gellért kapus földbegyökerezett lábakkal nézte, ahogy Haris Attila lövése a keresztlécen csattan.

A hajrában több ígéretes kontratámadást is vezethettünk, ám nem tudtuk lezárni a mérkőzést. A ráadás perceiben komoly egyenlítési lehetőség adódott a Honvéd előtt, ám Szabó Alex közeli fejesét földön túli bravúrral hárította Molnár-Farkas Tamás, három ponthoz segítve ezzel csapatunkat.

Alekszandar Sztevanovics tanítványai oda-vissza legyőzték a Budapest Honvéd csapatát és a negyedik helyről várhatják a jövő vasárnapi, Haladás elleni hazai bajnoki mérkőzést.

Merkantil Bank Liga, 27. forduló
Budapest Honvéd FC – Szeged-Csanád GA 0-1 (0-1)

Budapest, Bozsik Aréna, 2692 néző. Vezette: Molnár Attila (Ország Péter, Dobos Dávid)
Bp. Honvéd: Dúzs – Kovács N., Pekár I., Szabó A., Benczenleitner – Keresztes N., Nyitrai (Bobál G., 60.), Lőrinczy (Bocskay, 60.) –  Benkő (Eördögh, a szünetben), Holman (Adorján, 60.), Kundrák (Kulbacsuk, 82.). Vezetőedző: Csertői Aurél
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas – Könczey (Kővári, 80.), Szilágyi Z., Horváth M., Gera N. – Haris (Bíró B., 69.), Márkvárt – Zuigeber (Gajdos, 80.), Magyar Zs., Nagy R. (Papp Á., 53.) – Borvető (Klausz, 69.). Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
Gólszerző: Zuigeber (21.)

Alekszandar Sztevanovics: – Gratulálok a játékosaimnak, fontos győzelmet arattunk! Boldog és elégedett vagyok, különösen azért, mert sokat javultunk a múlt heti nagyon rossz mérkőzéshez képest. Jó erőkből álló, tradicionális csapattal játszottunk, igyekeztünk a legjobbunkat nyújtani. Hosszú idő után szerencsére sikerült betalálnunk. Az átmenetekben kimondottan jól teljesítettünk. Tudtuk, hogy a Honvéd jól kontrázik, ezért kiemelt figyelmet fordítottunk a játék ezen aspektusára. Adódtak ugyan hibáink, de a hazaiak nem büntették meg ezeket. Ez a siker új motivációt adhat nekünk a bajnokság hátralévő részére. Hálás vagyok a drukkereinknek, akik ilyen sokan elkísértek és támogattak bennünket ma is!


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
ma, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
0
—
0
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
02. Soroksár SC 20
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
05. Gyirmót FC Győr 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. Szentlőrinc 10
12. DVTK 10
13. FC Nagykanizsa 9
14. HR-Rent Kozármisleny 7
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink