Döntetlen Debrecenben a Ligakupa rajton

A két együttesben – a sorozatban megszokottak szerint – elsősorban fiatal, vagy általában kevesebb lehetőséget kapó játékosok léptek pályára, ugyanakkor így is szerepet kaptak korábbi magyar válogatott labdarúgók, mint Lázár Pál, Dombi Tibor, vagy szegedi oldalon az NB II legutóbbi fordulójában kiállított Tímár Krisztián.

A találkozó 33. percében vezetéshez jutottak a vendégek, miután egy távoli lövés Verpeczről éppen Manga elé került, a fiatal támadó pedig a hálóba passzolt. (0-1) A folytatásban kiegyenlített játékot láthatott a debreceni közönség, majd fordulás után egy szegedi kapufát. A végére aztán összejött az egyenlítés a hazai alakulatnak, miután Sós buktatásáért megítélt büntetőt Ludánszki értékesítette.

A csoport másik mérkőzésén a Kecskemét 3-2-es győzelmet aratott a Békéscsaba otthonában.

Labdarúgó Ligakupa B csoport, 1. forduló:

Debreceni VSC – Szeged 2011-Grosics Akadémia 1-1 (0-1)
Debrecen, Oláh Gábor utcai stadion. Vezette: Berger József (Szpisják Zsolt, Medovarszki János).
DVSC: Verpecz – Barna, Kovács G., Lázár, Varga (Tóth G. 75′), Balogh (Karikás 72′), Volas (Dombi – a szünetben), Ludánszki, Böszörményi (Sós 23′), Bereczki, Györky (Sándor 77′). Vezetőedző: Kondás Elemér.
Szeged: Zaharia – Szabó P., Szabó Cs., Tímár, Zabari (Mészáros M. 84′), Oláh G. (Hegedűs -a szünetben), Zelenyánszki, Fitos, Pászka (Máté P. 68′), Kovács B. (Kéri 58′), Manga (Oláh L. 58′). Vezetőedző: Nyilas Elek.
Gólszerzők: Ludánszki (80′ – tizenegyesből), ill. Manga (33′).
Sárga lap: Kéri (73′), Máté P. (83′).

Nyilas Elek: “Arra jó a Ligakupa, hogy a tehetséges fiatalok élesben is megmutathassák, mennyit fejlődtek, hol tartanak. A mai mérkőzést illetően csak pozitívan tudok nyilatkozni a játékosaimról, mind a hozzáállás, mind a mutatott produktum okán. Azt gondolom, a játék képe és a helyzeteink száma alapján akár a győzelmet is megszerezhettük volna.”


2023/2024
Merkantil Bank Liga NB II.
18. forduló
2023.12.10. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
Szent Gellért Fórum
2023/2024 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 40
02. ETO FC GYŐR 38
03. VASAS FC 32
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 31
05. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 30
06. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 23
07. GYIRMÓT FC GYŐR 23
08. BUDAFOKI MTE 22
09. AQVITAL FC CSÁKVÁR 22
10. PMFC 22
11. SOROKSÁR SC 21
12. BUDAPEST HONVÉD 21
13. SZOMBATHELYI HALADÁS 19
14. BVSC-ZUGLÓ 17
15. TISZAKÉCSKEI LC 16
16. BFC SIÓFOK 13
17. FC AJKA 11
18. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 10

Partnereink