Hatpontos mérkőzéssel kezdi a tavaszt második csapatunk

367467509-819162379982087-510664567117617748-n.jpg
Bilics Igor együttese vasárnap 14 órakor a közvetlen rivális Cegléd otthonában lép pályára az NB III. Dél-Keleti csoport tavaszi nyitányán.

Tartalékcsapatunk győzelemmel hangolt a tavaszi rajtra: az utolsó felkészülési mérkőzésen domináns játékkal 2-1-es sikert aratott a szintén harmadosztályú Moháccsal szemben hazai pályán.

Bilics Igor tanítványai fontos összecsapással kezdik az évet, a Cegléd csupán egy ponttal áll előttük a tabellán. Fiataljaink a tizenhatodik, a Pest vármegyeiek a tizenötödik pozícióból várhatják a mérkőzést. A vasárnapi szezonnyitón a visszavágás vágya is fűtheti tartalékcsapatunkat, ugyanis ősszel a Cegléd 1-0-ra nyert a Szent Gellért Fórumban.

NB III-as együttesünktől négy játékos távozott a tél folyamán: Tóth Péter Hódmezővásárhelyen, Kovács Gergő Békéscsabán, Huszka Bendegúz Soltvadkerten, Heidrich Bence pedig Mórahalmon folytatja karrierjét. Távozó játékosaink további pályafutásához sok sikert kívánunk!

Egy új játékos érkezett: a Hódmezővásárhelytől igazolt Vladul Stefan támadóposzton lehet a csapat segítségére. Rajta kívül saját nevelésű játékosokkal bővült a keret, klubunk utánpótlásából felkerült többek között Sándor Márton, Simon Marcell, Boda Levente, Mikó Vince, Budai Balázs és Balogh Csaba is.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
11. forduló
2026.10.24. Saturday, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
DVTK
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
02. Soroksár SC 20
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
05. Gyirmót FC Győr 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. Szentlőrinc 10
12. DVTK 10
13. FC Nagykanizsa 9
14. HR-Rent Kozármisleny 7
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink