Jó iramú felkészülési mérkőzést játszott második csapatunk

fabiankovits-hfc.jpg
Bilics Igor tanítványai a román harmadosztályú SCM Zalau ellen gyakoroltak a gyulai Grosics Akadémián szerdán.

NB III-as csapatunk a szerb FK Spartak Subotica II. elleni győzelmet követően ismét egy nemzetközi felkészülési mérkőzéssel hangolt a tavaszi szezonra. A találkozón a románok szereztek vezetést, majd Fábiánkovits István és Pataki Zoltán góljainak köszönhetően fordítottunk. Nem sokkal később egyenlített a Zalau, és sokáig úgy tűnt, hogy döntetlennel zárul az összecsapás, azonban a hajrában két egyéni hibánkat is megbüntette a román együttes, amely végül 4-2-re megnyerte a jó iramú edzőmérkőzést.

Felkészülési mérkőzés
Szeged-Csanád GA II. – SCM Zalau (román) 2-4

Gyula, Grosics Akadémia.
Szegedi gólszerzők: Fábiánkovits, Pataki.

Bilics Igor, a Szeged-Csanád GA II. vezetőedzője: – Egy jó erőkből álló, agresszív csapat ellen játszottunk. Büszke vagyok a játékosokra, felvettük a ritmust és egészen a hajráig jól játszottunk. Az utolsó pár percben egyéni hibákból kaptunk gólokat, ezzel együtt összességében egy hasznos mérkőzésen vagyunk túl.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
11. forduló
2026.10.24. Saturday, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
DVTK
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
02. Soroksár SC 20
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
05. Gyirmót FC Győr 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. Szentlőrinc 10
12. DVTK 10
13. FC Nagykanizsa 9
14. HR-Rent Kozármisleny 7
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink