Jön az év első hazai mérkőzése!

szeged-csanad-grosics-akademia-posztok-45.jpg
Az év első hazai mérkőzésén vasárnap 17 órakor az Ajka együttesét látjuk vendégül a Szent Gellért Fórumban a Merkantil Bank Liga 20. fordulójában.

DÖNTETLEN A DERBIN 

NB II-es csapatunk a tavaszi szezonnyitón gól nélküli döntetlent ért el hétfőn a Vasas vendégeként. Az angyalföldiek elleni rangadón sorozatban hatodik alkalommal maradt érintetlen a hálónk, a bajnokságban pedig ez volt a tizedik kapott gól nélküli mérkőzésünk. Alekszandar Sztevanovics tanítványai a harmadik helyről várhatják a vasárnapi megmérettetést.

ELLENFELÜNKRŐL

Az FC Ajkát 1923-ban alapították, az egyesület színei zöld és fehér. A klub eddigi legnagyobb sikerét az előző szezonban érte el, amikor a harmadik helyen végzett az NB II-ben, ezen kívül háromszoros harmadosztályú, illetve negyedosztályú bajnoknak mondhatja magát. A Veszprém vármegyei alakulattal eddig 12 alkalommal találkoztunk a másodosztályban: 5 győzelem mellett 4 döntetlen és 3 vereség a mérlegünk. Ősszel gól nélküli döntetlent játszottunk Ajkán. Schindler Szabolcs együttese tizennégy ponttal a táblázat tizenhatodik helyén áll.

EZT VÁRJA A MESTER

Alekszandar Sztevanovics, a Szeged-Csanád GA vezetőedzője: – A Vasas elleni rangadóhoz képest egyértelműen jobban kell teljesítenünk támadásban. Nagyobb önbizalom, sebesség, dinamika és agresszivitás szükséges. Szurkolóink megérdemlik – különösen azok után, ahogyan a Fáy utcában támogattak bennünket –, hogy jó formában lássák a csapatot. A legfontosabb, hogy a legjobbunkat nyújtva itthon tartsuk a három pontot. Biztosan nem lesz könnyű mérkőzés, hiszen az Ajka kerete nem sokat változott a tavalyi bronzérem óta, ezzel együtt úgy hiszem, készen állunk a kihívásra.


JEGYINFORMÁCIÓK

A 2023/24-es szezonnal kapcsolatos legfontosabb jegyinformációkat IDE KATTINTVA olvashatja. Az FC Ajka elleni mérkőzésre már javában zajlik a jegyértékesítés! A Szent Gellért Fórum jegypénztára

  • pénteken: 14.00 - 18.00 között,

  • szombaton: 10.00 - 14.00 között,

  • vasárnap /MECCSNAP/: 11.00 - I. félidő végéig várja a szurkolókat.

Érdemes előre megváltani a belépőket, amelyek online formában már elérhetőek. Fontos, hogy a belépő vásárlásához vagy klubkártya, vagy személyi igazolvány szükséges. Meccsnapon a jegyvásárlás hosszabb időt vehet igénybe, ezért kérjük szurkolóinkat, hogy lehetőség szerint előre vásárolják meg jegyeiket.

JEGYÁRAK

  • Kapu mögötti lelátórészek (B és D szektorok) – 1000 forint

  • Normál hazai oldal (C szektorok) – 2000 forint

  • VIP Bronz (A1 szektor) – 4000 forint

  • VIP Gold (A3 szektor) – 15.000 forint

 

TAVASZVÁRÓ AKCIÓ

Tavaszváró akcióval készülünk szurkolóinknak. Azok a drukkerek, akik jegyet vásárolnak az FC Ajka (február 11.), a BVSC-Zugló (február 25.) és HR-Rent Kozármisleny (március 10.) elleni hazai bajnoki találkozókra, INGYENES belépőt kapnak a Tiszakécskei LC elleni (március 31.) hazai mérkőzésre.

Ajánlatunk a 2023/2024-es idény tavaszi szezonjának első négy hazai mérkőzésére érvényes! Az online vásárlás során mind a négy meccsjegyet a kosárba kell tenni, majd fizetéskor egy ajándék lesz közülük.

Online jegyvásárlás az alábbi linken keresztül lehetséges:

https://jegymester.hu/event-host/3044/szeged-csanad-grosics-akademia


MEGKÖZELÍTÉS

Személygépjárművel érkező szurkolóinknak érdemes a Kereskedő köz felől megközelítenie a Szent Gellért Fórumot. A Városgazda sor, illetve a Kereskedő köz felőli útszakasz nagyszabású felújításon esett át, a Fórum mellett pedig számos parkolóhely várja a gépjárművel érkező szurkolókat. A Szent Gellért Fórum a Dorozsmai út és a Kálvária sugárút – Városgazda sor felől is jól megközelíthető kerékpárral. A létesítmény területén belül több száz kerékpár befogadására alkalmas, kamerával őrzött kerékpártároló található.

A KERÉKPÁRRAL ÉRKEZŐKET AJÁNDÉKKAL VÁRJUK

A kerékpárral érkező drukkereinket ezúttal is autogramkártyával várjuk a kerékpártárolóknál.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
11. forduló
2026.10.24. Saturday, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
DVTK
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
02. Soroksár SC 20
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
05. Gyirmót FC Győr 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. Szentlőrinc 10
12. DVTK 10
13. FC Nagykanizsa 9
14. HR-Rent Kozármisleny 7
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink