Szülői értekezletet tartott Kiss-Rigó László és Takács Mihály

bc5k0140.jpg
Kiss-Rigó László a Szeged-Csanád Grosics Akadémia alapítója a szülői értekezleten szót ejtett az utánpótlást érintő legfőbb nehézségről, valamint a Szent Gellért Fórum bővítését érő méltatlan politikai támadásokról. Az eseményen Takács Mihály utánpótlás sportigazgató bemutatkozott a szülőknek, egyúttal ismertette szakmai koncepcióját.

Kiss-Rigó László a szülői értekezlet kezdetén bemutatta az egybegyűlteknek a klub nemrégiben kinevezett utánpótlás sportigazgatóját, Takács Mihályt, egyúttal megköszönte a korábbi utánpótlásvezető, Halász László munkáját. A Szeged-Csanád GA alapítója reményét fejezte ki, hogy a hazai akadémiai rendszer egyik fő kidolgozójának segítségével az utánpótlásnevelés terén fejlődésnek indul a klub, majd rátért a nehézségekre.

„Számos pozitívum mellett az utánpótlásunk egyik legfőbb problémája a pályahiány, amely következtében jelentős összegért kell különböző, kifogásolható minőségű pályákat bérelnünk városszerte, valamint a környező településeken. Rövidesen elkezdődik a Szent Gellért Fórum építésének második üteme, amely részeként három újabb edzőpályával bővül a sportkomplexum. Eddig az anyagiak hiánya miatt nem valósult meg a beruházás, most azonban, amikor a pénzügyi háttér már rendelkezésre áll, nem várt akadályba ütköztünk. A szegedi önkormányzat, amely semmivel nem támogatta a beruházást, kifejezetten a választási kampány közeledte miatt igyekszik politikai tőkét kovácsolni a projekt ellehetetlenítéséből. Ezért nem tudtuk még elkezdeni a munkálatokat. Mi nem akarunk politikai feszültséget okozni. Fontos megjegyezni, hogy nem egy gondozott, karbantartott erdőről van szó, hanem egy rekreációra alkalmatlan, szennyezett és elhanyagolt területről, melyet rendeznénk, ez pedig egyértelmű fenntarthatósági értéknövekedést jelentene a városnak” – fogalmazott a Szeged-Csanád GA alapítója.

Kiss-Rigó László kiemelte, klubunk igyekszik példát mutatni a zöld gondolkodás és a fenntarthatóság tekintetében. Példaként említette a Szent Gellért Fórum LEED-minősítését, a termálvízzel való fűtését, a nemrégiben telepített napelemparkot, valamint a stadion körüli zöldfelületek kialakítását. Beszéde végén hangsúlyozta, ha a három pályát sikerül megépíteni, könnyebbé válik a klub utánpótlásában pallérozódó fiatalok és szüleik élete egyaránt.

bc5k0137.jpg

Takács Mihály a bemutatkozó beszédében kifejezte, megtisztelve érzi magát, amiért a szegedi klubért dolgozhat. Elmondta, az akadémiai rendszer a tehetséggondozás minőségi megjelenését szolgálja.

„Alkotó légkört szeretnék teremteni! Célom, hogy a korosztályos képzésben olyan életkori sajátosságon alapuló, szakmailag felkészült programot nyújtsunk a gyerekeknek, ami szétágazik az élet különböző területein.” – fogalmazta meg elvárásait.

Takács megköszönte a szülők türelmét és kitartását, egyúttal elmondta, tisztában van azzal, hogy a jelenlegi helyzet milyen logisztikai nehézséggel jár számukra, ugyanakkor biztosította őket arról, hogy a klub mindent megtesz annak érdekében, hogy a korosztályos képzés során a szakmaiság ne sérüljön. Kiemelte, korábbi tanítványai közül különösen büszke a magyar válogatott támadójára, Sallai Rolandra, akinek a képzésében megjelent az akadémiai minőség.

„Nem mindenki válik élvonalbeli labdarúgóvá. A legfontosabb, hogy a gyerekek oktatását, képzését szolgáljuk, hogy kiteljesedhessenek a játék örömében.” – tette hozzá.

bc5k0161.jpg

Takács Mihály a szegedi futball elmúlt 125 évét tanulmányozva arra a következtetésre jutott, hogy a Bástya-korszakot leszámítva a város labdarúgásából mindig is hiányzott a megfelelő stabilitás, a kiszámíthatóság és az állandóság, ezért megosztóvá vált az évek során. Hangsúlyozta, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia megtestesít egy olyan stabil klubkörnyezetet, amely kiszámítható életpályamodellt nyújt a gyermekek számára.

Az utánpótlás sportigazgató leszögezte, szeretné elérni, hogy a Szeged-Csanád Grosics Akadémia régióközponttá váljon, ehhez viszont a megfelelő infrastrukturális háttér nélkülözhetetlen.

„Nem akarunk versenyistállóvá válni. Egy olyan komoly értékeket hordozó klub kialakításán dolgozunk, amely a nevelésre helyezi a hangsúlyt. Szeretnénk elérni, hogy gyerekzajtól legyen hangos a létesítmény, ez azonban csak megfelelő infrastrukturális háttérrel valósulhat meg.” – zárta gondolatait Takács Mihály.


2024/2025
Merkantil Bank Liga NB II.
17. forduló
2025.02.16. vasárnap, 15:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
HR-RENT KOZÁRMISLENY
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2024/2025 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 31
02. HR-RENT KOZÁRMISLENY 30
03. KISVÁRDA MASTER GOOD 27
04. VASAS FC 26
05. SZENTLŐRINC 25
06. BUDAFOKI MTE 24
07. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 22
08. BVSC-ZUGLÓ 22
09. GYIRMÓT FC GYŐR 21
10. SOROKSÁR SC 21
11. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 19
12. AQVITAL FC CSÁKVÁR 19
13. FC AJKA 18
14. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 17
15. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 14
16. BUDAPEST HONVÉD FC 13

Partnereink