Kvízestet tartottak játékosaink az edzőtáborban

kvizest.jpg
Az FC Nasaf elleni győztes felkészülési mérkőzést követően kvízesttel kapcsolódtak ki játékosaink a törökországi edzőtáborban.

„A kvízest már a nyári edzőtáborban is a küszöbön volt, de végül nem került rá sor. A tegnapi meccs utáni hazaúton több játékos is újból felvetette az ötletet, végül a szakmai stáb jóváhagyta ezt nekünk, így a vacsora előtt összeültünk játszani – mesélte a kívzest ötletgazdája, Molnár-Farkas Tamás.

A kvíz témája a szegedi-, a magyar- és a nemzetközi labdarúgás történelme volt. Összesen hat csapat indult az 50 kérdést tartalmazó versenyen.

„Nagyon szeretem a kvízt és hasonló fejtörőket, főleg sport témában. Már azt is megszoktam az évek alatt, ha valaki nem tud valamit a sport és foci történelemben, akkor engem kérdez, mert általában úgyis tudni fogom. A kvízestet Gajdos Zsolt, Onódi Ákos, Papp Áron és Haris Attila nyerte, de szoros volt a verseny az első három helyezett között. Szerencsére sokan tudták, hogy mi volt a tétje annak a bizonyos 1989-es Szeged-Vasas mérkőzésnek!” – ecsetelte a csapatkapitány.

NB II-es csapatunk legközelebb január 25-én, csütörtökön a Rapid Wiennel mérkőzik meg a törökországi edzőtáborban.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
11. forduló
2026.10.24. Saturday, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
DVTK
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 23
02. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. Gyirmót FC Győr 19
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. DVTK 10
12. Szentlőrinc 10
13. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 10
14. FC Nagykanizsa 9
15. HR-Rent Kozármisleny 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink