Alekszandar Sztevanovics: Nagy ambícióink vannak

alekszandar-m4.png
A Nemzeti Sporthíradó stábja Alekszandar Sztevanovics vezetőedzőt a tavaszi célokról, míg Onódi Ákost az első szegedi benyomásairól kérdezte.

Remek őszi idényt tudhatunk magunk mögött, mindössze egyszer szenvedtünk vereséget az NB II-ben, a legutóbbi tizenkét bajnoki mérkőzésünkön nem találtunk legyőzőre és a harmadik helyen állunk a tabellán. Alekszandar Sztevanovics vezetőedző elmondta, komoly célokkal vágunk neki a tavaszi szezonnak.

„Szeretjük a nyomást, ugyanakkor figyelnünk kell arra, hogy ne helyezzünk túl nagy terhet a játékosokra. Nagy ambícióink vannak, de tudjuk, hogy lépésről lépésre kell haladnunk. Arra kell törekednünk, hogy a legjobbunkat nyújtsuk, és akkor jönni fognak az eredmények. Hiszem, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy elérjük a céljainkat és feljussunk az élvonalba.” – fogalmazott Alekszandar Sztevanovics.

Mint ismert, két és fél évre szóló szerződést kötöttünk a korábban az Aston Villában is megforduló Onódi Ákossal. A korábbi utánpótlás-válogatott kapus elmondta, tetszenek neki a szegedi körülmények, és a klubvezetés által felvázolt célok.

„Abszolút nem visszalépés Szegedre érkezni. Alapvetően az akadémiai foci sosem lesz olyan szintű és nem ad akkora kielégülést, mint a felnőtt futball, akármilyen utánpótlásban szerepel egy adott játékos.” – nyilatkozta a 22 esztendős hálóőr.

A Nemzeti Sporthíradó által készített riportot IDE KATTINTVA lehet megnézni, a csapatunkról szóló rész 12:15-től kezdődik.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
11. forduló
2026.10.24. Saturday, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
DVTK
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 23
02. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. Gyirmót FC Győr 19
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. DVTK 10
12. Szentlőrinc 10
13. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 10
14. FC Nagykanizsa 9
15. HR-Rent Kozármisleny 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink