Az MLSZ Versenybizottsága tárgyalás mellőzésével elfogadta a Szeged2011-Groics Akadémia nevezését a labdarúgó NB II 2014-205-ös szezonjára. Tizenöt klub nevezését már korábban elfogadta a következő szezonra az MLSZ, továbbá az is a lehetőségek közt volt, hogy az elnökség nem tölti fel a mezőnyt, és csak 15 csapattal rajtol el a bajnokság. Az MLSZ végül a 16 csapatos indulás mellett foglalt állást, s mivel az NB III Keleti csoportját megnyerő Létavértes nem kapott másodosztályú licencet, a versenykiírás értelmében a három NB III-as csoport legjobb második helyezettjeként végző Szeged 2011-Grosics Akadémia kerülhetett az NB II-be. A csapat július 8-án, Nyilas Elek vezetőedző irányításával Gyulán kezdi meg a felkészülést a másodosztályú küzdelmekre.