Drámai meccsen döntetlen a vármegyei rangadón

bc5k8745.jpg
NB III-as együttesünk Benyó Imre góljával vezetett a Hódmezővásárhely ellen, de a 92. percben egyenlítettek a vendégek, akik így egy pontot elvittek a Szent Gellért Fórumból.

Bátor játékkal rukkolt elő második csapatunk a Hódmezővásárhely elleni vármegyei rangadón. Bilics Igor tanítványai sokáig kontrollálták a mérkőzést és több lehetőséget is kidolgoztak. A 70. percben egy szép kényszerítőt követően Benyó Imre verekedte be magát a tizenhatoson belülre és a kifutó kapus hóna alatt a hálóba juttatta a labdát. Sokáig úgy tűnt, hogy ez a gól el is dönti a három pont sorsát, a 92. percben azonban egy bal oldali beadást követően korábbi játékosunk, Gréczi Márton bevette a kapunkat és ezzel beállította az 1-1-es végeredményt.

NB III., Dél-Keleti csoport, 17. forduló
Szeged-Csanád GA II.–Hódmezővásárhelyi FC 1–1 (0-0)

Szent Gellért Fórum, 100 néző. Vezette: Muhari Gergő (Sinkovicz, Sáfárik).
Szeged-Csanád GA II.: Nagy Z. – Berta, Benyó, Lippai, Huszka (Maronyai, a szünetben), Fábiánkovits (Csorba, 84.), Horváth M., Tóth B, Nagy D. (Szabad, 84.), Gyuga, Pataki. Vezetőedző: Bilics Igor.
Hódmezővásárhelyi FC: Vaits – Gréczi, Ondrejó, Arany (Czékus, 77.), Juhász (Dobronoky, 77.), Vladul, Guth, Orosz, Rabecz (Sipos, 67.), Dóra, Hegedűs. Vezetőedző: Antal Krisztián.
Gólszerzők: Benyó (70.), ill. Gréczi (92.).

Bilics Igor: – Egy jó meccset játszottunk. Sikerült előrelépnünk a játékban, de ahogy múlt héten, úgy most is elmaradt a győzelem. Egy kis tapasztalat és koncentráció kell, hogy sikerrel vívjuk meg az ilyen mérkőzéseket.


2023/2024 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 79
02. ETO FC GYŐR 69
03. VASAS FC 67
04. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 60
05. HR-RENT KOZÁRMISLENY 52
06. GYIRMÓT FC GYŐR 49
07. SOROKSÁR SC 45
08. BUDAFOKI MTE 44
09. BUDAPEST HONVÉD 44
10. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 44
11. FC AJKA 43
12. AQVITAL FC CSÁKVÁR 43
13. BVSC-ZUGLÓ 38
14. SZOMBATHELYI HALADÁS 38
15. PMFC 36
16. TISZAKÉCSKEI LC 34
17. BFC SIÓFOK 31
18. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 21

Partnereink