Vármegyei derbivel zárja az évet NB III-as együttesünk

bc5k8342.jpg
Második csapatunk szombaton 13 órakor a Hódmezővásárhelyi FC-t fogadja a Szent Gellért Fórumban az NB III. Dél-Keleti csoport 17., idei utolsó fordulójában.

Bilics Igor csapata az előző fordulóban 2-2-es döntetlent ért el a Vasas II. vendégeként, míg a HFC egy hajrában kapott góllal 1-0-ás vereséget szenvedett hazai pályán az éllovas Békéscsabától.

Egy jól ismert ellenfél és egy nehéz meccs vár ránk szombaton.Megpróbáljuk a múlt heti játékunkat továbbvinni és ezáltal előrelépni.” – nyilatkozta Bilics Igor, a Szeged-Csanád GA II. vezetőedzője.

JEGYINFORMÁCIÓK

NB III-as csapatunk hazai mérkőzéseire a Szent Gellért Fórum centerpályáján kerül sor, ahol kizárólag a C szektorba tudunk ülőhelyet biztosítani. A belépőjegyek 1000 forintba kerülnek. A Hódmezővásárhelyi FC elleni mérkőzésre online is meg lehet vásárolni a belépőt, erre IDE KATTINTVA van lehetőség. A 2023/2024-es NB II-es bajnoki szezonra szóló, érvényes bérlettel rendelkező drukkereink ingyenesen látogathatják második csapatunk mérkőzéseit. A 14 év alatti fiatalok nagykorú kísérő jelenlétében, illetve a 65 évnél idősebb szurkolók ingyenesen, regisztrációs jegy váltásával tekinthetik meg a találkozót. Az NB III-as hazai mérkőzéseink ideje alatt büfé üzemel a C lelátó alatt.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink