Személyi változás az utánpótlásban

1700577178733.jpg
Takács Mihály lett a Szeged-Csanád Grosics Akadémia utánpótlás sportigazgatója.

Dr. Kiss-Rigó László a Szeged-Csanád Grosics Akadémia alapítója Adem Kapic sportigazgató és Emődi Sándor ügyvezető társaságában bemutatta a klub új utánpótlás sportigazgatóját kedden, a Szent Gellért Fórumban.

Takács Mihály 21 évet töltött a Puskás Akadémiánál, ahol aktív részese volt az intézmény felépítésének, valamint a korosztályos szakmai képzés kialakításának. Takács nevéhez fűződik többek között a 2019-ben indult Országos Akadémiai Program szakmai koncepciójának megalkotása, valamint a Kárpát-medencei program levezénylése. Mindemelett Orbán Viktor miniszterelnök sportpolitikai tanácsadójaként dolgozott 10 éven át.

„Büszke vagyok, hogy Szegedre kerültem. Megtiszteltetés, hogy ezért a klubért dolgozhatok. Alkotó légkört szeretnék teremteni. Állandóságágra és kiszámíthatóságra törekszem. Az emberi méltóság tisztelete számomra a legfontosabb érték. A kemény munka híve vagyok. 52 év tapasztalata azt mondatja velem, hogy a befektetett munka mindig megtérül.” – mondta Takács Mihály, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia utánpótlás sportigazgatója.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
9. forduló
2026.10.11. Sunday
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 17
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 16
04. FC Ajka 14
05. Gyirmót FC Győr 13
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 13
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 12
08. KARCAGI SC 11
09. Szentlőrinc 10
10. VIDEOTON FC Fehérvár 9
11. FC Nagykanizsa 9
12. DVTK 7
13. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 6
14. BVSC-Zugló 4
15. HR-Rent Kozármisleny 4
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink