Csak lesgólokig jutottunk – döntetlen a Balaton partján

siofok-szeged.png
Hiába játszottunk csaknem 80 percig emberelőnyben, nem sikerült feltörnünk a Siófok masszív védekezését, gól nélküli döntetlent értünk el a Balaton partján.

Alekszandar Sztevanovics sárga lapos eltiltás miatt nem számíthatott Szilágyi Zoltán játékára, Bíró Bencét, Óvári Zsoltot, Magyar Zsoltot, valamint Nyári Patrikot pedig sérülés miatt kellett nélkülöznie.

Rögtön a találkozó elején megszerezhettük volna a vezetést, amikor Palincsár Martin kiugratásával Papp Áron törhetett kapura, jobblábas lövése azonban a kapufán csattant. A 13. percben emberelőnybe kerültünk, miután Szedlár Zoltán nyújtott lábas belépőjét piros lappal „jutalmazta” Derdák Marcell. Néhány minutummal később Gajdos Zsolt mattolta a kifutó Winter Dánielt, a játékvezető azonban les miatt érvénytelenítette a találatot. Az első félidő hajrájában egy jobboldali beadást követően lecsorgott a labda, majd Papp Áronhoz került, aki rövid alsóba gurított, a dolog szépséghibája, hogy lesről tette mindezt.

A második játékrészben is hasonló mederben zajlott a találkozó: mezőnyfölényben futballoztunk, több lövőhelyzetet is kialakítottunk, de mindig akadt egy védő, aki blokkolni tudott, Winter-kapus pedig többször is nagyot védett. A túloldalon Varjas Zoltán fejesét Molnár-Farkas Tamás szép mozdulattal kitornázta a keresztléc alól. A hajrában a saját kapuja elé szegeztük a Siófokot, de a hősiesen védekező hazaiak védelmét ekkor sem sikerült feltörnünk, így gól nélküli döntetlennel zárult a mérkőzés.

Sorozatban kilencedik mérkőzésünkön maradtunk veretlenek, Az egyhetes válogatott szünetet követően, november 26-án Mosonmagyaróvárra látogatunk.

Merkantil Bank Liga, 15. forduló
BFC Siófok – Szeged-Csanád GA 0
–0
Siófok, Városi Stadion, 150 néző. Vezette: Derdák Marcell (Huszár Balázs, Király Zsolt)
BFC Siófok: Winter – Polényi G., Varjas Z., Varga B. – Major G., György N. (László D., 63.), Kitl M., Kovács B. (Nemes M., 73.), Schildkraut – Girsik Á. (Dénes, 73.), Szedlár. Vezetőedző: Dragan Vukmir
Szeged-Csanád GAA: Molnár-Farkas – Könczey (Gera N., a szünetben), Tóth B., Nagy Zs., Kővári – Márkvárt, Haris – Gajdos (Prosser, 70.) – Papp Á. (Daru, 82.), Borvető, Palincsár (Doncsecz, 70.). Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
Kiállítva: Szedlár (13.)

Alekszandar Sztevanovics: – Tudtuk, hogy nehéz meccs vár ránk... Megpróbáltuk a széleken feltörni az ellenfél mély védekezését, de sajnos a befejezéseknél hiányzott a koncentráció. Korábban az ilyen mérkőzéseken gyakran megbüntetett minket az ellenfél; szerencsések vagyunk, hogy ez most nem így történt. Hiszem, hogy a játékosok többet érdemeltek volna, de ilyen a futball: ha nem rúgsz gólt, nem nyerhetsz. A gólszerzéshez minőség kell, ez ma hiányzott a játékunkból.


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 54
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 26
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink