Tisza-parti derbi az NB III-ban

bc5k1217-1.jpg
Második csapatunk szombaton 13 órakor a Szolnoki MÁV FC együttesét fogadja a Szent Gellért Fórum centerpályáján, az NB III. Dél-Keleti csoportjának 14. fordulójában.

Tartalékcsapatunk közel állt a bravúrhoz az NB III. legutóbbi fordulójában: Doncsecz Levente góljával sikerült megszerezni a vezetést az éllovas Békéscsaba ellen, a lila-fehérek azonban a hajrában megfordították a találkozót, amelyet végül 2-1-re meg is nyertek. 
Fiatal együttesünk új impulzussal vághat neki a Szolnok elleni Tisza-parti rangadónak, a héten ugyanis Bilics Igor vette át a gárda irányítását Andorka Pétertől.

„Nagyon fontos mérkőzés számunkra a szombati. Minden meccsre úgy készülünk, hogy minél jobb eredményt érjünk el. A Szolnok kedvezőbb helyzetből várhatja a találkozót, ugyanakkor szeretnénk jól kijönni ebből az alsóházi rangadóból.” – nyilatkozta a találkozót megelőzően Bilics Igor, a Szeged-Csanád GA II. újdonsült vezetőedzője.

JEGYINFORMÁCIÓK

NB III-as csapatunk hazai mérkőzéseire a Szent Gellért Fórum centerpályáján kerül sor, ahol kizárólag a C szektorba tudunk ülőhelyet biztosítani. A belépőjegyek 1000 forintba kerülnek. A Szolnoki MÁV FC elleni mérkőzésre online is meg lehet vásárolni a belépőt, erre IDE KATTINTVA van lehetőség. A 2023/2024-es NB II-es bajnoki szezonra szóló, érvényes bérlettel rendelkező drukkereink ingyenesen látogathatják második csapatunk mérkőzéseit. A 14 év alatti fiatalok nagykorú kísérő jelenlétében, illetve a 65 évnél idősebb szurkolók ingyenesen, regisztrációs jegy váltásával tekinthetik meg a találkozót. Az NB III-as hazai mérkőzéseink ideje alatt büfé üzemel a C lelátó alatt.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink