Személyi változás második csapatunknál

andorka.jpg
NB III-as együttesünk élén Bilics Igor váltja Andorka Pétert. 

Andorka Péter sok szállal kötődik klubunkhoz: játékosként minden sorozatot figyelembe véve 82 tétmérkőzésen 15 gólt szerzett csapatunk színeiben, karrierjét nálunk fejezte be. A 39 éves szakember 2021 márciusa óta vezette tartalékcsapatunkat, amellyel a 2022/23-as szezonban veretlenül lett bajnok a Csongrád-Csanád vármegyei I. osztályban és az NB III-as osztályozót is sikerrel, 7-3-as összesítéssel vívta meg a Gárdonnyal szemben. A harmadosztályban 13 mérkőzésen 6 pontot gyűjtött az együttessel, amelynek irányítását Bilics Igor veszi át.

Bilics Igor ötödik éve dolgozik klubunknál. A 2006-os korosztályhoz érkezett, amelyet U14-es csapatként vett át és vezetett a megyei bajnokságból a regionális ligán át egészen az országos kiemeltek közé. Az előző idényben az MLSZ Országos U17 "C" Csoport élén végzett az együttessel. Az idei szezontól kezdődően asszisztensedzőként segíti NB II-es csapatunk munkáját. Bilics Igor az egyik legképzettebb szakember klubunk utánpótlásában: felnőtt szinten UEFA A licenccel rendelkezik, utánpótlásban pedig a legmagasabb képesítést, az UEFA Elit Youth diplomát tudhatja magáénak.

NB III-as csapatunk szombaton 13 órakor a Szolnoki MÁV FC-t fogadja a Szent Gellért Fórum centerpályáján.

 


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink