Alekszandar Sztevanovics három helyen változtatott a múlt heti mérkőzéshez képest: bekerült a kezdőbe Tóth Bence, Papp Áron és Bíró Bence is.
A szép számban megjelenő szegedi szurkolótábor a mérkőzés elejétől fogva hangosan biztatta csapatunkat. Ennek szellemében nagy elánnal kezdtük a találkozót, magabiztos labdajáratással és lendületes támadásokkal igyekeztünk megbontani a Soroksár védelmét. Az első lehetőség Prosser Dániel nevéhez fűződött, egy hosszú indítás után törhetett kapura, a kivetődő Mergl Szabolcs látványos mozdulattal elhalászta előle a labdát.
Félóra telt el a meccsből, amikor Haris Attila egy ragyogó labdaszerzést követően betört a tizenhatoson belülre, ahol buktatták, a játékvezető pedig a büntetőpontra mutatott. A labda mögé Bíró Bence állt és higgadtan értékesítette a tizenegyest. Támadónk szezonbeli hatodik góljával előnnyel vonulhattunk a pihenőre.
Nem sokkal a fordulást követően lezárhattuk volna a mérkőzést: Könczey Márk hosszú indítása után Gajdos Zsolt nyert meg egy légipárbajt és fejelte le a labdát Bíró Bencének, aki hét méterről nem tudta kihasználni az ajtó-ablak ziccert.
Sajnos a kimaradt lehetőség a 63. percben megbosszulta önmagát: egy jobboldali szabadrúgást követően nem tudtunk felszabadítani, a labda kalandos úton a csereként beálló Dragóner Filiphez került, aki estében közelről a hálónkba juttatta a játékszert.
A hajrában nagy erőket mozgósítottunk a győzelem megszerzése érdekében: két tizenegyes-gyanús szituáció is történt a soroksári tizenhatoson belül, Zimmermann Márió sípja azonban néma maradt, így 1-1-es döntetlennel zárult a találkozó.
Alekszandar Sztevanovics tanítványai szerdán 19 órakor az első osztályú Kecskemét együttesét látják vendégül a MOL Magyar Kupában, jövő vasárnap 17 órakor pedig a Budafokot fogadják a Szent Gellért Fórumban.
Merkantil Bank Liga, 13. forduló
Soroksár SC – Szeged-Csanád GA 1-1 (0-1)
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep, 300 néző. Vezette: Zimmermann Márió (Punyi Gyula, Kiss Balázs)
Soroksár SC: Mergl – Kaján, Króner, Kékesi, Valencsik – Vass Á., Varga I. (Hajdú R., 33.) – Gálfi (Dobos Á., a szünetben), Katona Máté, Korozmán (Varga Z., a szünetben) – Lovrencsics B. (Dragóner F., a szünetben). Vezetőedző: Lipcsei Péter.
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas – Könczey (Palincsár, 83.), Szilágyi Z., Nagy Zs., Tóth B. – Haris, Márkvárt – Papp Á. (Gera N., 83.) Bíró B. (Borvető, 66.), Prosser – Gajdos (Nyári, 83.). Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics.
Gólszerző: Dragóner F. (63.), ill. Bíró B. (31. – 11-esből)
Alekszandar Sztevanovics: – Rendkívül csalódott vagyok. Nagy elvárásokkal érkeztünk Soroksárra. Terveinknek megfelelően uraltuk a meccset, aztán csakúgy, mint korábban oly sokszor, most is volt egy százszázalékos ziccerünk, amivel lezárhattuk volna a meccset, de kihagytuk. Nem sokkal később szabadrúgásból gólt kaptunk. Meg kell találnunk ennek az okait és felelőseit. Én vállalom a felelősségemet. Úgy érzem, néhány játékos nem érdemli meg, hogy magára öltse a Szeged-mezt. Céljainkkal ellentétes ez a szereplés.