Milyen érzések kavarognak benned most, hogy a korábbi csapatod ellen játszunk vasárnap?
Az igazat megvallva, már két hete nagyon izgatottan várom ezt a mérkőzést. Bízom benne, hogy sikerül legyőznünk a Győrt, hiszen ez egy kiemelten fontos mérkőzés számunkra. Szeretnénk felzárkózni a tabella elejéhez, ehhez pedig elengedhetetlen a győzelem vasárnap.
Hogyan tudtátok felhasználni a válogatott szünetet?
Jól jött ez a kis szünet, hiszen tudtunk egyet pihenni. Az elmúlt másfél hétben elvégeztünk egy minifelkészülést, amely során az erőnlét fejlesztésére helyeztük a hangsúlyt. A játék ezen szegmensében eddig sem voltunk rosszak, de most már még erősebben várhatjuk a bajnokság folytatását.
Szerinted a korábbi mérkőzésekhez képest miben kell javulni ahhoz, hogy legyőzhessük a listavezetőt?
Sokszor csupán nüanszok hiányoztak a sikerhez. Úgy érzem, kicsit a szerencse is elpártolt tőlünk, emellett pedig a végjátékban sem voltunk kellően pontosak. Ha a helyzetkihasználásban javulunk, jó esélyekkel várhatjuk a Győr elleni összecsapást.
A Honvéd elleni rangadón fantasztikus hangulatot varázsoltak a szurkolók a Szent Gellért Fórumban, vélhetően vasárnap is sokan biztatják majd a csapatot. Mekkora pluszt jelent ez számotokra a pályán?
Nagyon élvezzük a hazai meccseinket, mert a legtöbbször remek atmoszféra fogad minket. Rengeteget jelent a szurkolóink támogatása, bízom benne, hogy a segítségükkel legyőzzük az éllovast!





