Hátrányból felállva sikerült 1-1-es döntetlent elérni Szombathelyen. Félig üres, vagy félig tele az a bizonyos pohár?
A meccs előtt mindenképp azt mondtam volna, hogy félig üres, azonban az első félidőt látva úgy érzem, hogy inkább félig tele van. Az első játékrészben nem teljesítettünk jól, a fordulást követően viszont feljavult a játékunk. Alekszandar Sztevanovics vezetőedző is azt mondta, hogy a Honvéd ellen az első félidőben jók voltunk, majd a másodikban kevésbé. Most pont fordítva történt. A Győr ellen két jó félidőre lesz szükségünk a győzelemhez. Szoros az élmezőny, szeretnénk minél jobban tapadni az első két helyezetthez.
Beszéljünk egy kicsit a gólról: betörtél a tizenhatoson belülre, majd középre tetted a labdát. Mi járt a fejedben, amikor centereztél?
Igazából csak arra összpontosítottam, hogy a szélen megverjem a védőmet és sikeresen beadjam a labdát. Tudtam, hogy a támadóink közül valaki biztosan érkezni fog. Jött is Óvári Zsolti, akinek a lövését még védte a kapus, de szerencsére Gajdos Zsolti nagyon jól támadta a hosszút, így góllal fejeztük be az akciót.
Említetted, hogy legközelebb a Győrt fogadjuk a Szent Gellért Fórumban, de előtte még lesz egy egyhetes válogatott szünet. Mire lehet felhasználni ezt az időszakot?
Először a pihenésre, elég kemény edzéseken és mérkőzéseken vagyunk túl. Ezt követően természetesen a fizikális és a taktikai felkészülésre kerül a hangsúly. Bízom benne, hogy a legjobb állapotban várjuk majd a listavezető elleni mérkőzést.





