Borvető Áron: Felemelő érzés volt ennyi szurkoló előtt játszani!

365966063-820822119816113-8064139902427432514-n.jpg
Támadónkat a Honvéd felett aratott diadalról és a soron következő, Haladás elleni mérkőzésről kérdeztük.

Múlt héten egy káprázatos hangulatú mérkőzésen, több mint háromezer néző előtt 1-0-ra legyőztük a Budapest Honvéd csapatát a Szent Gellért Fórumban. Borvető Áron úgy érzi, szurkolóink nagyban hozzájárultak a diadalhoz.

„Ez a siker nagyon kijárt már nekünk, hiszen az előző meccseken csupán apróságokon múlt, hogy nem nyertünk. Végre felénk billent a mérleg nyelve, ehhez kellettek a szurkolóink is. Felemelő érzés volt ennyi néző előtt játszani! A Honvéd elleni sikernek köszönhetően jó hangulat uralkodik az öltözőben.” – mondta a 25 esztendős csatár, aki csereként beállva vette ki részét a kispestiek elleni diadalból.

Még a válogatott szünet előtt egy komoly erőpróba vár csapatunkra: vasárnap 17 órakor a hét mérkőzés óta veretlen Szombathelyi Haladás otthonában lépünk pályára. Borvető számára annyiban különleges lehet az összecsapás, hogy az előző szezont a Haladásnál töltötte.

„Nincsenek túlfűtött érzelmeim a Haladás elleni mérkőzéssel kapcsolatban, ugyanúgy készülök rá, mint a többire. Most nagyon összeálltak, jól és eredményesen futballoznak, ebből kifolyólag nehéz találkozóra számítok. Egyértelműen a három pontért utazunk Szombathelyre. Fegyelmezett védekezéssel és hatékony támadójátékkal minden esélyünk meglehet a győzelemre.” – fogalmazott támadónk, aki három találattal a második helyen áll a házi góllövő listán.


2025/2026
Merkantil Bank Liga
27. forduló
2026.04.26. vasárnap, 17:00
BUDAFOKI MTE
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Budafoki MTE Sporttelep
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 55
02. BUDAPEST HONVÉD FC 54
03. KECSKEMÉTI TE 45
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 42
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 36
08. BVSC-ZUGLÓ 34
09. KARCAGI SC 34
10. TISZAKÉCSKEI LC 33
11. FC AJKA 32
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 26
14. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 24
15. BUDAFOKI MTE 22
16. SZENTLŐRINC 21

Partnereink