Az NB III-ban is Szeged-Honvéd összecsapás jön

375445043-690515492924891-6917169116779906424-n.jpg
NB III-as együttesünk szombaton 11 órakor a Budapest Honvéd tartalékcsapatát látja vendégül a Szent Gellért Fórumban.

A sorsolás értelmében a vasárnapi NB II-es Szeged-Csanád GA – Budapest Honvéd csúcsrangadót megelőzően a két klub második csapata is összeméri tudását az NB III. Dél-Keleti csoportjának 9. fordulójában. A helyezéseket figyelembe véve egy igazi hatpontos derbiről beszélhetünk, hiszen a kispestiek 8 ponttal a tizenkettedik helyen állnak, míg Andorka Péter tanítványai 5 ponttal a tizennegyedik pozíciót foglalják el a tabellán, így egy győzelemmel beérnék aktuális riválisukat.

„Hozzánk hasonló fiatal csapattal játszunk. Biztos, hogy egy hajtós mérkőzés lesz. Próbáljuk az előző meccsek egyéni hibáit kijavítani és megszerezni a három pontot.” – nyilatkozta Andorka Péter, a Szeged-Csanád GA második csapatának vezetőedzője.

JEGYINFORMÁCIÓK

NB III-as csapatunk hazai mérkőzéseire a Szent Gellért Fórum centerpályáján kerül sor, ahol kizárólag a C szektorba tudunk ülőhelyet biztosítani. A belépőjegyek 1000 forintba kerülnek. A Budapest Honvéd II. elleni mérkőzésre online is meg lehet vásárolni a belépőt, erre IDE KATTINTVA van lehetőség. A 2023/2024-es NB II-es bajnoki szezonra szóló, érvényes bérlettel rendelkező drukkereink ingyenesen látogathatják második csapatunk mérkőzéseit. A 14 év alatti fiatalok nagykorú kísérő jelenlétében, illetve a 65 évnél idősebb szurkolók ingyenesen, regisztrációs jegy váltásával tekinthetik meg a találkozót. Az NB III-as hazai mérkőzéseink ideje alatt büfé üzemel a C lelátó alatt.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink