Bíró Bence: Mindegy, milyen poszton játszom, a legjobb szeretnék lenni!

bc5k1079.jpg
Bíró Bence egy góllal és egy gólpasszal vette ki a részét a Tiszakécske elleni döntetlenből. A támadóként és középpályásként is bevethető játékosunkkal a hétközi mérkőzés mellett a posztok közti váltásokról, a játékkapcsolatokról és a vasárnapi Honvéd elleni rangadóról beszélgettünk.

Kettő-kettes döntetlennel zárult a Tiszakécske elleni összecsapás. Kétszer is sikerült egyenlítenünk, de a fordítás elmaradt. Mindezek tükrében hogyan értékelnéd a találkozót?

Nagyon fordulatos mérkőzés volt! Szerintem rosszul kezdtünk, a Tiszakécske nagyon ránk jött. Több szögletet is elvégeztek az elején, majd kaptak egy tizenegyest, amiből megszerezték a vezetést. A bekapott gól után feljavult a játékunk, sikerült is kiegyenlítenünk még az első félidőben. A szünet után rögtön egy nagyon buta és elkerülhető gólt kaptunk. Ilyen gólokat nem kaphatunk, ha fel szeretnénk jutni! Ezt követően ismét megmutattuk, hogy van bennünk tartás, mentünk tovább és másodszor is kiegyenlítettünk. A kiállítással egy újabb csapás ért bennünket, de ebből is felálltunk és a végén volt egy meccslabdánk, amit sajnos nem tudtunk kihasználni...

Sorozatban második mérkőzéseden voltál eredményes és ezúttal is Gera Norberttől kaptad a gólpasszt. Hogy érzed, milyen a játékkapcsolat köztetek?

Hasonló szituáció volt, mint a Nyíregyháza ellen. Norbi feljött a jobboldalon és egy bedobás után pontosan beadta középre a labdát. Sikerült jól átvennem, lefordultam és a hosszúban kötött ki a lövésem. Remélem, a jövőben is lesz alkalom arra, hogy a játékkapcsolatunkból gól születik.

Az első félidőben csatárt játszottál és gólt szereztél, a második játékrészben egy sorral hátrébb szerepeltél és asszisztot jegyeztél. Mennyire nehéz mérkőzésen belül váltani a pozíciók között?

Már hozzászoktam, hiszen a Mester többször is kérte már ezt tőlem. Igazából mindegy milyen poszton játszom, mindig arra törekszem, hogy a legjobb legyek és góllal, vagy éppen gólpasszokkal segítsem a csapatot. Szerencsére most mindkettőből jutott. Továbbra is azért dolgozom majd, hogy minél többet tegyek a csapat javára.

Nem sok idő jut a pihenésre, hiszen vasárnap jön a Honvéd a Szent Gellért Fórumba. Milyen mérkőzésre számítasz?

Nagyon nehéz lesz. A Honvéd egy jó csapat, igazi rangadóra van kilátás. Bizakodóan vágunk neki a találkozónak, egy hete a Nyíregyháza ellen megmutattuk, hogy erős csapatok ellen is képesek vagyunk dominálni. Plusz lökést ad majd, hogy a saját szurkolóink előtt játszhatunk. Reméljük, hogy meglesz a győzelem!


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 54
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 26
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink