Tisza-parti derbi a hétközi fordulóban

beharangozo.jpg
Szerdán 18 órakor Tiszakécskén lépünk pályára a Merkantil Bank Liga 9. fordulójában.

PERCEKRE VOLTUNK A GYŐZELEMTŐL

NB II-es csapatunk vasárnap szoros mérkőzésen 1-1-es döntetlent játszott a még veretlen Nyíregyháza együttesével a Szent Gellért Fórumban. Bíró Bence góljával a második félidő elején megszereztük a vezetést, és sokáig úgy tűnt, hogy meg is nyerjük a találkozót, azonban Nagy Dominik a hajrában egy szabadrúgásból egyenlített, így megőrizte veretlenségét a Szpari. Csapatunk nyolc forduló után 13 ponttal a tabella 7. helyén áll, mindössze 3 egységgel lemaradva az éllovas Győr mögött. 

ELLENFELÜNKRŐL

A Tiszakécskei LC-t 2000-ben alapították. A klub a hetedosztályban kezdte meg a szereplését, miután a korábbi NB I-es Tiszakécskei FC megszűnt 1999-ben. A csapat évről évre fejlődött és szép lassan elért az NB III-ig. 2018 tavaszán megnyerte az NB III-as bajnokságot és így először feljutott az NB II-be, azonban egy eltöltött szezon után ismét kiestek a harmadosztályba. A 2020-2021-es szezonban megnyerte a csapat az NB III Keleti csoportját, ezzel újra feljutott a másodosztályba, ahol újoncként a 13. helyen végzett. Az előző idényt a 11. helyen zárták a Tisza-partiak. A Tiszakécske az eddigi nyolc forduló alatt 8 pontot szerzett, így jelenleg a 14. helyen áll a táblázaton. A csapat legeredményesebb játékosa Torvund Alexander 3 találattal.

ÖRÖKMÉRLEG

Klubunk eddig öt alkalommal találkozott a Tiszakécske együttesével, az örökmérleg négy szegedi győzelmet és egy döntetlent mutat. 2019 októberében közel 3000 néző előtt gólzáporos, 5-0-ás győzelmet arattunk a Szent Gellért Fórumban. 2021 nyarán 1-1-es döntetlen született Szegeden, majd a februári visszavágón szebbnél szebb gólokat szerezve 4-0-ra diadalmaskodtunk. Az előző idény őszi mérkőzésén Gajdos Zsolt góljával 1-0-ra nyertünk a Tisza-parti riválisunk otthonában, majd tavasszal hátrányból fordítva 2-1-es győzelmet arattunk hazai környezetben. Az összesített gólarány 13-2 a javunkra.


EZT VÁRJA A MESTER

Alekszandar Sztevanovics: –Jó formában vagyunk, nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy a csapat jelenleg kinéz. Sokszor mondtam már, hogy csak akkor lehetünk sikeresek, ha végig megőrizzük a koncentrációnkat. Ha a játék minden elemében fókuszáltak vagyunk, nehéz ellenünk játszani. A Tiszakécske elleni találkozó egy jó alkalom arra, hogy bebizonyítsuk magunknak, képesek vagyunk végig kontrollálni egy mérkőzést. Ha betartunk mindent taktikai elemet és megőrizzük a koncentrációnkat, jó eredményt fogunk elérni.

KÖZVETÍTÉS

A mérkőzést élőben közvetítjük a hivatalos Youtube-csatornánkon.


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
ma, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 55
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 27
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink