A Bajai LC négy forduló alatt 2 pontot gyűjtött a Bács-Kiskun vármegyei I. osztályban, így jelenleg a 15 csapatos mezőnyből a 13. helyen áll. A Duna-parti együttes két párharcot is megnyert már a MOL Magyar kupa főtábláján: az első fordulóban a BLSZ I-ben vitézkedő XV. Kerületi Issimio SE-t győzte le 2-1-re hazai pályán, a második körben pedig 4-3-as diadalt aratott az NB III-as Dabas felett.
„Ezen a héten elsősorban az állóképességünkön és a futások intenzitásán dolgoztunk, továbbá finomhangoltuk a játékunk szervezettségét. A Baja elleni mérkőzés egy tökéletes teszt lesz számunkra és egyben egy kiváló alkalom néhány játékosoknak, aki korábban kevesebb játéklehetőséget kapott. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem fontos nekünk ez a meccs, épp ellenkezőleg! Minden játékosunkra a legmagasabb szinten van szükségünk, ezért szeretnénk pontos képet kapni róluk.” – nyilatkozta Alekszandar Sztevanovics a Szeged-Csanád GA vezetőedzője.
A mérkőzésről percről percre frissülő szöveges tudósítással jelentkezünk a hivatalos klubhonlapon.





