Alekszandar Sztevanovics: A nehéz pillanatokban is meg kell őriznünk a hitünket

alekszandar-sztevanovics-vasas.jpg
Vezetőedzőnket többek között a bajnoki rajtról, a Vasas elleni győzelem tanulságáról, a kis csapatok elleni hozzáállásról, valamint a csütörtöki szerb-magyar Eb-selejtezőről kérdeztük.

Hátrányból felállva sikerült pontot szerezni Kozármislenyben, de a helyzetek alapján a győzelemhez is közel állt a csapat. Mennyire elégedett az eredménnyel?

Az eredménnyel természetesen nem vagyok elégedett, ugyanakkor a Csákvár elleni meccshez képest számos helyzetet teremtettünk, sajnos ezeket nem használtuk ki megfelelőlen. Azt mondtam a játékosoknak, hogy fontos, hogy meccsről meccsre fejlődjünk a játék azon elemeiben, amiket az edzéseken gyakorlunk. Ha ezeket betartjuk, még erősebb csapattá válhatunk.

Hét forduló után három győzelem, három döntetlen és egy vereség a mérleg. Hogyan értékelné a bajnoki rajtot?

Problémánk van a helyzetkihasználással, a játékosok is tisztában vannak ezzel. A futballban a gólszerzés a legnehezebb feladat. Nem akkor vagyok igazán csalódott, amikor kihagyjuk a helyzetet, hanem amikor nem alakítunk ki lehetőségeket. Vannak olyan új játékosaink, akik az előző idényben nem játszottak rendszeresen. Elfogadták az elvárásainkat, ugyanakkor időre van szükségük mire belerázódnak. Ez a folyamat pedig nem megy egyik pillanatról a másikra. A játékosok okosak, megértik, hogy milyen jelentőséggel bír megőrizni a fókuszt az edzéseken, hiszen csak így lehet fejlődni. Emellett fontos a kemény munka, hogy elérjük a szükséges szintet, amivel önbizalommal telve mehetünk ki a pályára. Bízom benne, hogy hamarosan elérkezik ez a pillanat. Nem vagyok túl boldog az elmúlt mérkőzések láttán, de keményen dolgozunk azért, hogy javuljunk.

A Vasas elleni 4-3-as győzelem kiemelkedik az eredménysorból. Mondhatjuk, hogy ez volt a legemlékezetesebb mérkőzése szegedi pályafutása során?

Egyetértek, de egyúttal a legstresszesebb is. Edzőként az a célom, hogy felkészítsem a csapatot arra, hogy uraljuk a mérkőzéseket. Ezen a találkozón voltak olyan periódusok, amikor mi domináltunk. Ha egy ilyen erős ellenféllel szemben uraljuk a játékot, abból erőt és önbizalmat nyerhetünk. A Vasas-meccs megmutatta, hogy milyen fontos a végsőkig harcolni. A győzelem legfőbb tanulsága, hogy soha nem szabad feladni! A siker eléréshez először meg kell érteni az elvárást, keményen kell dolgozni a fejlődés érdekében és a nehéz pillanatokban is meg kell őriznünk a hitünket.

Az előző szezonban visszatérő probléma volt, hogy a kis csapatok ellen megszenvedtünk. Idei első vereségünket egy alacsonyabban rangsorolt együttes, a Csákvár ellen szenvedtük el. Mi lehetett ennek az oka?

Egyértelműen a nem megfelelő hozzáállás. Ez pszichológiai kérdés. Fontos megjegyeznem, hogy nincs gyenge csapat ebben a bajnokságban. Amikor jó játékkal nyersz egy erős ellenféllel szemben, majd egy kis csapattal játszol, a játékosok hajlamosak azt gondolni, hogy elég csak kimenni a pályára és majd magától történik valami. Ez nem így működik, mindenért meg kell dolgozni! Nehezen lépünk ki ilyenkor a komfortzónából. Az igazán jó csapatok sosem mozognak a komfortzónában. Ezt mindenkinek meg kell értenie. Ha az edzőnek külön kell motiválnia a játékosokat, az már régen rossz. A labdarúgóknak egytől egyik ambiciózusnak kell lenniük. A bajnokok szenvedéllyel állnak a játékhoz. Ezen dolgoznunk kell.

Kéthetes válogatott szünet következik, mire lehet felhasználni ezt az időszakot?

Először is ki kell pihenni az előző meccsek fáradalmait, ezért a játékosok kaptak egy szabadnapot, de szerdán már folytatjuk a munkát. Ebben az időszakban megpróbálunk fejlődni a játékunk minden szegmensében. Külön hangsúlyt fektetünk a nagy intenzitású futásokra és az erőnlét javítására.

Csütörtökön Szerbia és Magyarország válogatottja megmérkőzik egymással a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőjében. Ön szerint mi dönthet a két csapat között?

Egyértelműen a csoport két favoritja csap össze. Számomra különösen érdekes mérkőzés lesz. A szerb válogatottat egyénileg nagyon jó kvalitású játékosok alkotják, ha a magyar csapat területet enged és nem játszik kellő szervezettséggel, akkor Szerbia érvényesülhet. Természetesen a magyar válogatott is kiváló játékosokkal rendelkezik, véleményem szerint Szoboszlai Dominik jelenleg az egyik legjobb labdarúgó Európában. Mindemellett Marco Rossi személyében egy felkészült szakember vezeti a magyar csapatot. Úgy vélem, mindkét válogatott a legjobbját nyújtja majd, így élvezetes mérkőzésre van kilátás.


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 54
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 26
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink