Pontot szerzett második csapatunk

bc5k4395.jpg
Andorka Péter tanítványai 1-1-es döntetlent értek el hazai pályán a Monor ellen az NB III. Dél-Keleti csoport 5. fordulójában.

Negyedórát kellett várni az első lehetőségre, ekkor egy labdaszerzést követően Nagy Dániel a saját térfeléről indulva tört kapura, majd tizenhét méterről lőtt, de Bozsó Antal hárított. Néhány perccel később Lestyán Lionel kiugratásával nyargalt kapura Nagy Dániel, a Monor kapusa azonban ezúttal is résen volt. A 34. percben megszereztük a vezetést: Szabad Vendel cselezett ki két embert a baloldalon, majd tálalt Magyar Zsolt elé, akinek az első lövését még védte Bozsó, az ismétlésnél viszont már tehetetlen volt a kapus. A játékrész hajrájában Kovács Dominik közeli lövését kellett hárítania Szalontai Bálintnak, az ellentámadás végén pedig Fábiánkovits István szerezhette volna meg második gólunkat gólt, de túlcselezte magát.

A második félidő elején két helyzetünk is adódott: előbb Magyar átlövési kísérlete ment el a kapufa mellett, majd Nagy Dániel baloldali beadása után Fábiánkovits próbálta kapura tenni a labdát. Az 53. percben egyenlített a Monor: Hulicsár Máté látványosan eldobta magát a tizenhatos előterében, a játékvezető könnyű síppal szabadrúgást ítélt. A labda mögé Farkas Ádám állt oda és sorfal fölött a bal felső sarokba csavarta azt. A 66. percben Fábiánkovits veszélyeztetett a tizenhatosról, a jobblábas lövése centikkel ment csak el a kapu mellett. Tíz perccel a vége előtt kétszer is ziccert rontottunk: Magyar kiugratása után kettő az egyben vezethettünk támadást Fábiánkovits kísérlete viszont elhalt a blokkban, a kipattanónál pedig a kapus hatástalanította a lövést. A hajrában nagy nyomás alatt tartottuk a monori kaput, bevenni azonban nem tudtuk, így 1-1-es döntetlennel zárult a találkozó.

NB III. Dél-Keleti csoport, 5. forduló
Szeged-Csanád GA II. – Monor SE 1-1 (1-0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 250 néző. Vezette: Nagy Attila László (Molnár A., Bánk K., Hrabovszki A.)
Szeged-Csanád GA II.: Szalontai – Magyar, Radics, Lestyán, Szabad, Fábiánkovits, Nagy S., Bakó (Maronyai 65.), Kovács, Nagy D. (Csorba 55.), Gyuga. Vezetőedző: Andorka Péter.
Monor SE: Bozsó – Majzik, Agóts, Kovács D. (Knolmár 74.), Farkas, Rácz, Szin (Urbán 91.), Hulicsár, Juhász, Puskás, Erdélyi. Vezetőedző: Halgas István.
Gól: Magyar (34.) ill. Farkas (54.)

Andorka Péter: – Megvoltak a helyzeteink ahhoz, hogy megnyerjük a meccset, de ha reálisan nézem, döntetlen-közeli mérkőzés volt. Azért vagyok csalódott egy kicsit, mert a jól helyen szerzett labdákból nem hoztunk ki többet, ezekből több helyzetünk lehetett volna, vagy gólt is szerezhettünk volna.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink