A Csákvárt fogadjuk a nyár utolsó mérkőzésén

szeged-csanad-grosics-akademia-posztok-32.png
Vasárnap 19 órakor a Csákvárt fogadjuk a Szent Gellért Fórumban a Merkantil Bank Liga 6. fordulójában.

BEVETTÜK AZ ÚJONC OTTHONÁT

NB II-es csapatunk az előző fordulóban Borvető Áron góljával 1-0-ra diadalmaskodott az újonc BVSC otthonában, így öt fordulót követően 11 ponttal a tabella negyedik helyéről várhatja a Csákvár elleni összecsapást.

 

ELLENFELÜNKRŐL

A Csákvári Torna Klubot 1947-ben alapították. 1989-ben a Szabad Föld-kupa döntőjéig menetelt a csapat, ahol a Körmendi Dózsa MTE csak egy góllal tudta felülmúlni az akkor még ötödosztályú Csákvárt. A Fejér vármegyeiek 2014 óta megszakítás nélkül a másodosztályban szerepelnek. Tóth Balázs együttese az előző fordulóban 1-0-ás vereséget szenvedett hazai pályán a Budafok csapatától, így jelenleg a 15. helyen áll a bajnokságban. Csákváron futballozik két korábbi középpályásunk, Farkas Aurél és Szakály Dénes.

365668605-757823029480506-323541205128124988-n.png

 

ÖRÖKMÉRLEG

A Csákvár együttesével eddig 16 alkalommal találkoztunk a másodosztályban. A mérleg meglehetősen kiegyenlített: 7 szegedi siker mellett 3 döntetlen és 6 Csákvár-győzelem született. Az egyik legemlékezetesebb összecsapásunk 2019. szeptember 15-én zajlott: a Szent Gellért Fórum nyitómérkőzésén 5-3-ra győztük le a sárga-kékeket. Az öt gólunkból hármat Germán Tamás, kettőt pedig Kóródi Nándor szerzett. A legutóbbi hazai találkozónkon Papp Áron góljával 1-0-ra diadalmaskodtunk, a csákvári visszavágón 1-1-es döntetlen született, akkor Gajdos Zsolt góljára Vaskó Tamás válaszolt.

szeged-grosics-csakvar049kf.jpg

EZT VÁRJÁK 

Alekszandar Sztevanovics:
 – Azt szoktam mondani, hogy mindig a következő mérkőzés a legfontosabb, ez most különösen igaz. Egy jó csapattal játszunk, amely kiváló egyéni kvalitásokkal rendelkezik a középpályán. Jól ismerjük őket, biztos, hogy nem lesz egyszerű meccs. Teljes önbizalommal kell játszanunk, hiszem, hogy a játékosaim képesek lesznek megbirkózni a feladattal. Ha el akarjuk érni a célunkat, akkor meg kell nyernünk a Csákvár elleni mérkőzést!

alekszandar-gyirmot.jpg

Tóth Balázs: – Jó formában lévő, egységes gárdához látogatunk, de nem feltartott kézzel lépünk pályára. Mi mindig a saját játékunkat próbáljuk meg játszani, így lesz ez most is. Sérültünk nincs, teljes kerettel utazunk Szegedre.

toth-balazs-1.jpg


JEGYINFORMÁCIÓK

A 2023/24-es szezonnal kapcsolatos legfontosabb jegyinformációkat IDE KATTINTVA olvashatja. A Csákvár elleni mérkőzésre már javában zajlik a jegyértékesítés! A Szent Gellért Fórum jegypénztára

  • pénteken: 14.00 - 18.00 között,
  • szombaton: 10.00 - 14.00 között,
  • vasárnap /MECCSNAP/: 11.00 - I. félidő végéig várja a szurkolókat.

Érdemes előre megváltani a belépőket, amelyek már online már online formában is elérhetőek. Fontos, hogy a belépő vásárlásához vagy klubkártya, vagy személyi igazolvány szükséges.

MEGKÖZELÍTÉS

Személygépjárművel érkező szurkolóinknak érdemes a Kereskedő köz felől megközelítenie a Szent Gellért Fórumot. A Városgazda sor, illetve a Kereskedő köz felőli útszakasz nagyszabású felújításon esett át, a Fórum mellett pedig számos parkolóhely várja a gépjárművel érkező szurkolókat. A Szent Gellért Fórum a Dorozsmai út és a Kálvária sugárút – Városgazda sor felől is jól megközelíthető kerékpárral. A létesítmény területén belül több száz kerékpár befogadására alkalmas, kamerával őrzött kerékpártároló található. 

szgf-jegyalap-terkep-1024x849-1-1.jpg

MEGLEPETÉSSEL VÁRJUK AZ ISKOLÁSOKAT

A Csákvár elleni lesz az utolsó mérkőzésünk a nyári szünet ideje alatt, ezért meglepetéssel készülünk az iskoláskorú drukkereink számára. Arra biztatjuk a diákokat, hogy öltözzenek a csapat színeibe! Érkezzetek kék pólóban és fekete nadrágban, vegyetek fel kék, vagy fekete baseball sapkát, vagy FESSÉTEK KI AZ ARCOTOKAT a csapat színeivel! A legkreatívabb iskolás szurkolókat AJÁNDÉKKAL jutalmazzuk belépéskor. Ne feledjétek, a 14 év alatti fiatalok nagykorú kísérő jelenlétében ingyenesen, regisztrációs jegy váltásával tekinthetik meg a találkozót!

347122841-146751001711512-3178343921446176365-n.jpg


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 54
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 26
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink