VISSZATÉRNI A GYŐZTES ÚTRA
NB II-es csapatunk szerdán 1-1-es döntetlent játszott a Gyirmót FC Győrrel a Szent Gellért Fórumban. A találkozó elején hátrányba kerültünk, miután egy jobboldali sarokrúgást követően Hudák Dávid védhetetlenül fejelt a hálónkba. A mérkőzés nagy részében domináltunk, ennek eredményeként a 72. percben egy mutatós akció végén Bíró Bence találatával sikerült kiegyenlítenünk. A hajrában nagy erőket mozgósítottunk a győzelem megszerzése érdekében, újabb gól azonban már nem született, így az Ajka után a Gyirmóttal is megosztoztunk a pontokon. Alekszandar Sztevanovics legénysége továbbra is veretlen, két győzelemmel és két döntetlennel a 4. helyről várhatja a BVSC elleni megmérettetést.
ELLENFELÜNKRŐL
A Budapesti Vasutas Sport Clubot 1911-ben alapították sportoló vasutasok. A BVSC-Zugló jelenleg 13 szakosztállyal működik, stadionja a Szőnyi úton található. A zuglói klub labdarúgócsapata az előző szezonban veretlenül lett bajnok az NB III. Keleti csoportjában, majd egyedüli harmadosztályú csapatként sikerrel vívta meg az NB II-es osztályozót – Urbán Flórián tanítványai a Szentlőrincet múlták felül 2-1-es összesítéssel. A nyári átigazolási szezon során többek között olyan rutinos labdarúgókat igazolt a BVSC, mint például Nikola Mitrovics, Hidi Patrik, vagy éppen Paulo Vinicius. A sárga-kékek győzelemmel kezdték a bajnokságot, 1-0-ra nyertek a Haladás ellen, azt követően a Győrtől, a Soroksártól és a Budafoktól is vereséget szenvedtek, így a 14. helyről vágnak neki a szombati összecsapásnak.
EZT VÁRJA A MESTER
Alekszandar Sztevanovics: – Két ilyen döntetlen után nagy jelentőséggel bír számunkra a BVSC elleni mérkőzés. Vissza kell találnunk a helyes, győztes útra! Kizárólag a legjobb teljesítményünkkel szerezhetjük meg a három pontot. Nem lesz egyszerű feladat, hiszen tapasztalt játékosokból áll az ellenfél. Ha sikeresek akarunk lenni a szezonban, akkor nincs mese, az ilyen meccseket meg kell nyerni! Hiszek a játékosaimban, és bízom benne, hogy sikeresek leszünk!
SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
A stadion címe: BVSC Stadion (1142 Budapest, Szőnyi út 2.)
A vendég szurkolók a Teleki Blanka utca felől tudnak belépni a stadionba és a külső parkolókat tudják igénybe venni. A mérkőzésre a jegyek egységesen 1500 Ft-ba kerülnek, kártyás fizetésre van lehetőség, online jegyvásárlásra nincs.
KÖZVETÍTÉS
Ahogy azt szurkolóink megszokhatták, idegenbeli mérkőzésünket ezúttal is streamelni fogjuk klubunk hivatalos Youtube-csatornáján.