Prosser Dániel: A hazai meccseket be kell húzni!

prosser-daniel.jpg
Szélső támadónkat az ajkai döntetlenről és a hétközi, Gyirmót elleni hazai mérkőzésről kérdeztük.

Gól nélküli döntetlent játszottunk a tavalyi bronzérmes Ajka otthonában. Sokszor közel álltunk a gólszerzéshez, egyszer még a kapufát is eltaláltad. Mindezek fényében mennyire vagy elégedett az egy ponttal?

Alekszandar Sztevanovics kérésének megfelelően szervezetten védekeztünk és abból kiindulva építkeztünk. A hazaiak jól tartották a labdát, de komolyabb lehetőséget előttünk adódtak. Itt gondolok Óvári Zsolt ziccerére, a kapufámra, a végén pedig Borvető Áronnak fejesére, ami a lerántás miatt igencsak tizenegyes-gyanús szituáció volt. Összességében nem lehetünk boldogok, de igazán nem is szomorkodhatunk az eredmény miatt. Megyünk tovább, szerdán szeretnénk győzelmet aratni hazai pályán!

Három mérkőzés után veretlen a csapat: két győzelem és egy döntetlen a mérleg. Hogyan értékelnéd a bajnoki rajtot?

Ahhoz, hogy a bajnokság végén a tabella elején végezzünk, elengedhetetlen, hogy az olyan mérkőzéseken, ahol nem tudunk nyerni, legalább egy döntetlent kiharcoljunk. A hazai meccseket be kell húzni, idegenben pedig bármi megtörténhet. Folytatnunk kell ezt az utat, szeretnénk minél tovább megőrizni a veretlenségünket!

Ha már a hazai mérkőzéseket említed, szerdán 19 órakor a Gyirmótot fogadjuk a Szent Gellért Fórumban. Milyen találkozóra számítasz?

Nem lesz egy könnyű meccs, hiszen a Gyirmót mindig ott van az élmezőnyben. Szerencsére hazai pályán játszunk, ez előnyt jelenthet számunkra. Regenerálunk és felkészülünk belőlük. Úgy vélem, a legjobb teljesítményünket nyújtva eldönthetjük magunk javunkra a mérkőzést.


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 54
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 26
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink