Adem Kapic: Szeretnénk feljutni az NB I-be!

ademkapic2-1.jpg
Szezonindító interjú Adem Kapic sportigazgatóval.

Az elmúlt években élcsapattá nőtte ki magát a Szeged-Csanád GA az NB II-ben, hiszen egymás után kétszer is negyedik helyen végzett csapat és közel volt a feljutáshoz, illetve a dobogóhoz. Hogyan értékelné az elmúlt két évet?

A kezdet kezdetén az volt a tervünk, hogy szisztematikus munkával, lépésenként haladva felépítünk egy olyan klubot, ami anyagilag, infrastrukturálisan és az utánpótlás szempontjából is stabil lábakon áll. Sajnos csak a legutóbbi négy évben kezdhettünk el igazán építkezni, miután visszaköltöztünk Gyuláról. Azóta biztos alapunk van, jó úton haladunk és minden nap azon dolgoznunk, hogy még tovább fejlődjünk.

Alekszandar Sztevanovics vezetőedző az első magyarországi évében megismételte a klub történetének eddigi legjobb helyezését. Emellett bátran nyúlt a fiatalokhoz: Papp Áront és Gera Norbertet is beépítette a csapatba. Mennyire elégedett a munkájával?

Mindig is olyan edzőt kerestünk, aki passzol a klub filozófiájához, aki, megérti az elvárásainkat és látja a realitásokat. Alekszandar egy nagyon képzett tréner, aki az elképzeléseit a gyakorlatba is át tudja ültetni. Emberileg és szakmailag is minden megvan benne ahhoz, hogy elérjük a közös céljainkat.

Nem volt teljesen zökkenőmentes a felkészülés, hiszen az extrém időjárási körülmények miatt egy edzőmérkőzés elmaradt, egy pedig félbeszakadt a szlovéniai edzőtáborban. Ezzel együtt hogyan értékelné a felkészülést?

Úgy gondolom, hogy a nagy része jól ment. Ne feledjük, hogy magaslati edzőtáborról volt szó, hiszen 1500 méteres magasságban készültek a játékosok. Szeretem pozitív megközelítésből szemlélni a dolgokat: igaz, hogy a mérkőzések tekintetében nem volt teljes a program, de mindennap két edzésen vettek részt a játékosok és láttam, hogy nagyon jól dolgoztak. Mindemellett a csapatépítés szempontjából is fontos volt az edzőtábor, hiszen a nyári igazolásaink ezáltal könnyebben épültek be a csapatba. Nemcsak a fizikális felkészülés, hanem a csapatépítés végett is hasznos volt a Szlovéniában töltött egy hét.

Alapos fiatalításon esett át a keret. Mennyire volt ez tudatos lépés?

Mindig olyan játékosokat akartam, akikben van potenciál és felismerik, hogy ők maguk is fejlődhetnek a klubbal párhuzamosan. Folyamatosan monitorozzuk azokat a labdarúgókat, akik első osztályú tapasztalattal és ambíciókkal rendelkeznek, hiszen velük kölcsönösen segíthetjük egymást. A legutóbbi két-három évben felépítettük a klubot és stabilizáltuk a helyünket az élmezőnyben. A játékosok most már látják, hogy Szegeden komoly munka zajlik és érdemes ideszerződni. Az elmúlt években több játékos is az élvonalba igazolt tőlünk: gondolok itt Horváth Krisztoferre, Csoboth Kevinre, vagy éppen Temesvári Attilára. Csoboth Kevin ráadásul még a válogatottban is bemutatkozott.

Ha már itt tartunk, Temesvári Attila a búcsúinterjújában azt mondta, sokat köszönhet a szegedi képzésnek. Mi a szegedi képzés titka?

Nincs igazi titok, a kemény munka vezet sikerre. A mindennapi szisztematikus építkezés mellett rendszeresen emlékeztetjük a játékosokat arra, hogy fontosak a csapatnak és a szegedi projektnek. Sokat számít, hogy az első naptól kezdve átérezzék, hogy ez milyen jelentőséggel bír. Világos, hogy mit szeretnénk elérni, azonos célokért küzdünk: ők fejlődni akarnak és feljutni az első osztályba, csakúgy, mint mi.

Van még olyan poszt, ahová szeretne igazolni új játékost?

Szisztematikus munkával haladunk lépésről lépésre előre. Elégedettek vagyunk a jelenlegi kerettel, nagy potenciál rejlik a csapatban. Ugyanakkor nem a következő fél évre építjük a csapatot, árgus szemekkel figyeljük az átigazolási piacot és keressük azokat a fiatal játékosokat, akik ambíciózusak és hisznek a projektünkben és a jövőben a segítségünkre lehetnek.

A legtöbb szurkoló izgatottan várja az új szezont, sokan nagyon vágynak már a feljutásra. Milyen célokkal vág neki a csapat a következő szezonnak?

Nagyon hosszú lesz a szezon. Szeretnénk az élmezőnyben maradni, emellett fontos, hogy megőrizzük a stabilitásunkat és felkészüljünk arra, hogyha lesz lehetőségünk feljutóhelyen végezni, akkor reálisabb esélyünk legyen megragadni azt, mint korábban. Nem titok, hogy szeretnénk feljutni az NB I-be! Természetesen a szurkolóinkra is nagy szerep hárul ebben a kirakósban.

A klub folyamatosan fejlődik, ezt mutatja, hogy a második csapatunk feljutott a harmadosztályba. Milyen szerepe lesz Andorka Péter csapatának a klubmodellben?

Nagyon fontos lépcsőfok a fiatal játékosoknak. Szeretnénk minél több saját nevelésű játékost felépíteni olyan szinte, hogy később csatlakozzanak az első csapatunkhoz. Ebben a folyamatban kiemelt szerep hárul az NB III-as együttesünkre.

Mindkét felnőtt csapatunk a Vasas ellen lép pályára először a Szent Gellért Fórumban. Mit vár ezektől a mérkőzésektől, valamint vasárnapi, Kazincbarcika elleni rajttól?

Mindig meccsről meccsre koncentrálunk. Elsősorban összeszedett játékot és jó hozzáállást várok. Természetesen minden ellenfelet nagyon komolyan veszünk. Úgy gondolom, hogy felkészültünk a hosszú és nehéz bajnokságra, mindenki ellen a győzelemért lépünk pályára.  


2024/2025
Merkantil Bank Liga NB II.
9. forduló
2024.10.06. vasárnap, 13:00
SZENTLŐRINC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Szentlőrinc SE Sporttelep
2024/2025 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. HR-RENT KOZÁRMISLENY 15
02. SZENTLŐRINC 14
03. GYIRMÓT FC GYŐR 14
04. BVSC-ZUGLÓ 14
05. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 13
06. KISVÁRDA MASTER GOOD 12
07. BUDAFOKI MTE 12
08. AQVITAL FC CSÁKVÁR 11
09. FC AJKA 11
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 11
11. VASAS FC 10
12. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 10
13. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 9
14. SOROKSÁR SC 7
15. BUDAPEST HONVÉD FC 7
16. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 6

Partnereink