Roglai napló., 6. rész: a vihar ismét keresztülhúzta a számításainkat

foto-vihar.jpg
Az újabb tomboló vihar miatt egy félidőnyi játékot követően, 1-0-ás vezetésünknél félbeszakadt az NK Bistrica elleni felkészülési mérkőzésünk. Gólunkat Prosser Dániel szerezte büntetőből, amelyet ő maga harcolt ki.

Szűnni nem akaró esőzéssel indult az utolsó nap a roglai edzőtáborban. A pálya használhatatlansága miatt a délelőtt folyamán a konditeremben erősítettek a játékosok.

Fotók a péntek délelőtti tréningről:

 


A szlovén másodosztályú NK Bistrica elleni mérkőzés kezdetekor meglehetősen korlátozottak voltak a látási viszonyok, komoly felhőátvonulások nehezítették a csapatok dolgait. Tíz perc sem telt el a találkozóból, amikor úgy elkezdett szakadni az eső, mintha dézsából öntötték volna. A kellemetlen mennyiségű égi áldás és cikázó villámok sem zavarták meg Prosser Dánielt, akit egy visszahúzós cselt követően buktattak a tizenhatoson belül, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. A labda mögé a sértett állt oda és nagyon magabiztosan a hálóba juttatta azt.

362605255-960113311963248-5421601078746209086-n.jpg
Ennyit lehetett látni az első tíz percből

A heves esőzés következtében olyannyira felgyülemlett a víz a pályán, hogy a hátralévő időben inkább hasonlított a játék egy vízilabda mérkőzésre, semmint egy labdarúgó meccsre. Molnár-Farkas Tamás egy bravúrt bemutatott, más érdemleges azonban az időjárási körülményekből adódóan nem történt, küzdelem dominált a pályán. A játékvezető a szünetben úgy döntött, hogy félbeszakítja a találkozót, így a második félidő már nem kezdődött el. Játékosaink a zuhogó eső ellenére még kint maradtak a pályán és teljesítették az előírt futómennyiséget.

Csapatunk számára véget ért az egyhetes edzőtábor érdemi része, az estét még Roglán töltjük, majd reggel indulunk haza Szegedre.

360110782-799944651903860-1836586798035256965-n.jpg
A játékosok a lefújás után is kint maradtak a pályán és teljesítették az előírt futómennyiséget

Az edzőtábor ideje alatt minden nap megkérünk egy játékost, hogy összegezze az eddigi tapasztalatait. Pénteken a Bistrica elleni gólunk szerzője, Prosser Dániel értékelt nekünk.

„Az edzőtábor szerintem annak ellenére jól sikerült, hogy az időjárás kétszer is keresztülhúzta a számításainkat. Keményen edzettünk, sok munka van mögöttünk. Az új játékosok nagyon jól beilleszkedtek, ezt a csapat eredményei is jól mutatják. Szeretnénk átültetni ezt az eredményességet a jövő heti bajnoki rajtra is. Összességében elégedettek lehetünk a felkészüléssel, ugyanígy folytatjuk a kemény munkát.” – nyilatkozta Prosser Dániel.

Felkészülési mérkőzés
Szeged-Csanád GA – NK Bistrica (szlovén II.) 1-0-ás állásnál félbeszakadt

Rogla, Szlovénia.
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas – Könczey, Szilágyi, Nagy Zs., Tóth, Haris, Nyári, Gajdos, Papp, Prosser, Bíró. Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics.
Gól: Prosser (14. – büntetőből).

Alekszandar Sztevanovics: – Sajnos ma sem volt szerencsénk az időjárással, legutóbb is ez történt velünk. Nehéz volt a felkészülésünk ebből kifolyólag, de továbbra is hiszem, hogy jó munkát végeztünk. A játékosok jól dolgoztak, élveztem a velük való közös munkát. Sokat fejlődött a játékunk, sajnálom, hogy ma a vihar miatt ezt nem mutathattuk meg. A rossz idő ellenére is edzést tartottunk, így a játékosok kiadták magukból az energiát. Holnap hazamegyünk Szegedre, pihenünk egy kicsit és készülünk tovább a bajnoki rajtra.


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 54
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 26
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink