Küzdelmes vereség Szolnokon

szolnok.png
Második csapatunk 2-1-re kikapott a Szolnok otthonában felkészülési mérkőzésen.

NB III-as együttesünk a gyulai edzőtábor lezárásaként a szintén harmadosztályú Szolnok otthonában vendégszerepelt edzőmérkőzésen. Az első negyedóra végén vezetést szerzett a hazai csapat, ám hamar válaszoltunk rá: egy jó labdaszerzést követően kombinatív játékkal sikerült eljutni a szolnoki kapuig, amit a látványos támadás végén Huszka Bendegúz be is vett. A játékrész végén a házigazda ismét megszerezte a vezetést egy sarokrúgás után. A második félidőben megvoltak a helyzeteink, hogy kiegyenlítsünk, azonban a szolnoki védelem állta a sarat, így a hazaiak 2-1-re megnyerték a találkozót.

Felkészülési mérkőzés
Szolnoki MÁV FC – Szeged-Csanád GA II. 2-1 (2-1)
Szolnok, Tiszaligeti Stadion.
Szeged-Csanád GA II.: Szalontai – Nagy S., Heidrich, Gyuga, Benyó, Bakó, Csorba, Kapic, Szabad, Huszka, Kovács. Csere: Fízer – Berta, Nagy D., Halász, Dudás, Lippai. Vezetőedző: Andorka Péter.
Szegedi gólszerző: Huszka.

Andorka Péter: – Inkább küzdelmes, semmint látványos mérkőzés volt a mai. Az edzőtáborban nyújtott teljesítménnyel elégedett lehetek. A mai meccsen kicsit tompábbak voltunk, de az akarati tényező rendben volt.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink