Andorka Péter: Mindenki motivált, enélkül nem lennénk sikeresek

still0713-00006.jpg
NB III-as csapatunk edzésén járt a Gyula TV, amely Andorka Péter vezetőedző mellett saját nevelésű játékosunkkal, Bakó Lászlóval is interjút készített.

Mint arról beszámoltunk, második csapatunk ezen a héten a gyulai Grosics Akadémián edzőtáborozik. Andorka Péter együttese szerdán 3-2-es győzelmet aratott a Körösladány elleni felkészülési mérkőzésen. A találkozót követően a helyi televíziónak nyilatkozott saját nevelésű játékosunk, Bakó László, aki végigjárta klubunk utánpótláscsapatait.

„Összességében nagyon sok segítséget, biztatást és támaszt kaptam. Próbálták mindig a legtöbbet kihozni belőlem. Arra sarkalltak, hogy ne adjam fel, csináljam tovább és meglesz az eredménye a munkának.” – mondta a Gyula TV-nek Bakó László.

Andorka Péter elmondta, az NB III-as szereplés minden fiatal számára jó lehetőséget jelent.

„Mindenki motivált, enélkül nem lennénk sikeresek. Úgy gondolom, hogy agresszivitás és sok futás jellemez majd bennünket, mindemellett mindenki a saját karakterével próbál hozzájárulni a szerepléshez.” – osztotta meg gondolatait a vezetőedző.

Fiókcsapatunk legközelebb szombaton a Szolnok vendégeként lép pályára felkészülési találkozón.

 


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 54
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 26
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink