Kiütéses győzelmet arattunk a Paks ellen – fotók!

bc5k9059.jpg
NB II-es csapatunk felkészülési mérkőzésen 7-3-ra legyőzte az élvonalbeli Paks együttesét a Szent Gellért Fórumban.

Alekszandar Sztevanovics dolgát sérülések hátráltatták: vezetőedzőnk nem számíthatott sem Borvető Áron, sem Kővári Róbert játékára, ugyanakkor felépült hosszan tartó sérüléséből Beronja Zoran, így bekerült a meccskeretbe.

Ragyogóan kezdtük a találkozót: a 8. percben Bíró Bence ugratta ki Óvári Zsoltot, aki önzetlenül Papp Áron elé tálalt, aki a hosszúba gurította a labdát. 1-0.

Tíz perccel később megdupláztuk előnyünket, amikor Magyar Zsolt az alapvonalról visszagurította a labdát, a második hullámban érkező Könczey Márk pedig a rövid alsóba továbbított. 2-0.

Második gólunkat követően hamar szépítettek a vendégek egy gyors ellenakció során: a jobboldali támadás végén mattolták Takács Jánost. 2-1.

A bekapott gól nem szegte kedvünket: a 34. minutumban egy gyönyörű támadás során Haris Attila játszott össze Papp Áronnal, utóbbi pedig kihagyhatatlan helyzetbe hozta Bíró Bencét, aki az üres kapuba passzolt. 3-1.

Két perccel később újabb szegedi találatnak örülhetett a publikum. A forgatókönyv ezúttal is hasonló volt, mint az előző gólnál: Papp az előkészítő, Bíró a gólszerző szerepében tündökölt a jobboldali akció végén. 4-1.

Az első játékrész hajrájában tovább növeltük az előnyt: Papp jobblábas lövése a kapufán csattant, a kipattanót viszont begyűjtöttük, Haris pedig a tizenhatoson kívülről, jobbal egy hatalmas bombagólt ragasztott a paksi hálóba. 5-1.

A fordulást követően sem állt le a gólhenger: az 53. percben Óvári lövését kivédte Szappanos Péter, a kipattanónál viszont már tehetetlen volt, Prosser Dániel juttatta kapuba a labdát. 6-1.

A 65. percben újabb gólt szereztünk, immáron a hetediket. Prosser szabadrúgása után Gajdos Zsolt fejelt védhetetlenül a hálóba. 7-1.

A hajrában közelebb zárkózott a Paks. A 77. percben egy megpattanó lövéssel szépítettek a vendégek, majd a 83. minutumban egy szöglet utáni fejessel beállították a 7-3-as végeredményt.

Alekszandar Sztevanovics együttese szombaton egyhetes edzőtáborba utazik a szlovéniai Roglára. Az edzőtáborban három nemzetközi edzőmérkőzés vár a csapatra, ezek menetrendjéről rövidesen tájékoztatjuk tisztelt szurkolóinkat.

Felkészülési mérkőzés
Szeged-Csanád GA – Paksi FC (NB I.) 7-3 (5-1)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 250 néző. Vezette: Takács Tamás (Buzási, Csatári).
Szeged-Csanád GA: Takács – Könczey, Nagy Zs., Szilágyi, Tóth, Haris, Nyári, Magyar, Óvári, Papp, Bíró. Csere: Molnár-Farkas – Gera, Acsimovics, Lestyán, Beronja, Palincsár, Radics, Gajdos, Prosser, Daru. Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics.
Paksi FC: Szappanos – Osváth, Kinyik, Vas, Kovács, Hegedűs, Mezei, Skribek, Szabó B., Hahn, Kántor K. Csere: Simon, Debreceni, Papp, Haraszti, Beke, Horváth K.
Szegedi gólszerzők: Papp, Könczey, Bíró (2), Haris, Prosser, Gajdos.

Alekszandar Sztevanovics: – Egy erős ellenféllel játszottunk. Az időjárás körülmények megnehezítették a csapatok dolgát, nagyon meleg volt. Elégedettek lehetünk a teljesítményünkkel: szép gólokat szereztünk és a labda mögötti játékunk is jól működött, ez volt a leglényegesebb ma. Ez a mérkőzés egy megfelelő teszt volt a játékosaimnak. Jó úton járunk!

 

Gémes Sándor fotói:

 


2025/2026
Merkantil Bank Liga
17. forduló
2026.02.08. vasárnap, 15:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. BUDAPEST HONVÉD FC 32
02. KECSKEMÉTI TE 30
03. VASAS FC 30
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 28
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 28
06. KARCAGI SC 24
07. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 23
08. HR-RENT KOZÁRMISLENY 21
09. TISZAKÉCSKEI LC 20
10. FC AJKA 19
11. BVSC-ZUGLÓ 17
12. SZENTLŐRINC 16
13. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 15
14. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 15
15. BUDAFOKI MTE 14
16. SOROKSÁR SC 13

Partnereink