NB III: férfias küzdelemben drámai vereség

bc5k8433.jpg
Második csapatunk küzdelmes mérkőzésen egy hajrában kapott góllal 1-0-ás vereséget szenvedett a CSC Dumbravita együttesétől felkészülési találkozón.

Férfias küzdelem és kemény párharcok jellemezték Andorka Péter csapatának második nyári felkészülési mérkőzését a román másodosztályú CSC Dumbravita ellen. Nem indult jól a találkozó, ugyanis az első percekben súlyosnak tűnő sérülést szenvedett a középpálya motorja, Povázsai Zsolt. Az első játékrészben a vendégek domináltak, ám érdemleges helyzetet nem tudtak kialakítani.

A fordulás után veszélyesebbé vált a játékunk és ez lehetőségekben is megmutatkozott: Kapic Amir lövését hatalmas bravúrral hárította a román kapus, aki néhány minutummal később Gyuga Barnabás helyzeténél is óriásit védett. A túloldalon Marko Rodic hálóőrnek két komolyabb védeni valója akadt, egyszer pedig a gólvonalról kellett mentenie a védőknek. Sokan talán már elkönyvelték a gól nélküli döntetlent, amikor a hajrában egy kapu előtti kavarodás végén a románok Plokhotnyuk révén betaláltak és ezzel 1-0-ra megnyerték az egyébként lüktető iramú mérkőzést.

Andorka Péter tanítványai hétfőn a gyulai Grosics Akadémiára utaznak edzőtáborba, ahol július 12-én, szerdán az NB III-as Körösladányt látják vendégül.

Felkészülési mérkőzés
Szeged-Csanád GA II. – CSC Dumbravita (román II.) 0-1 (0-0)
Szeged, Szent Gellért Fórum 1-es edzőpálya. Vezette: Borbás Bottyán Aurél.
Szeged-Csanád GA: Rodic – Nagy S., Heidrich, Gyuga, Povázsai, Maronyai, Csorba, Bakó, Szabad, Nagy D., Halász. Csere: Fízer, Szalontai – Kapic, Berta, Burai, Dudás, Lippai, Milenkovic. Albu. Vezetőedző: Andorka Péter.
Gól: Plokhotnyuk (87.).

Andorka Péter: – Elég férfias, kemény ütközésekkel teli mérkőzést játszottunk. Elégedett lehetek a látottakkal, az egész héten jól dolgoztak a srácok. Több meccslabdánk is volt, de végül nem nyertük meg az összecsapást. A felkészülésünket jól szolgálta ez a találkozó, ugyanígy dolgozunk tovább.

Gémes Sándor fotói:

 


2026/2027
Merkantil Bank Liga
2. forduló
2026.08.01. szombat, 19:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BVSC-Zugló
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VIDEOTON FC Fehérvár 3
02. FC Ajka 3
03. DVTK 3
04. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 1
05. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 1
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 1
07. BVSC-Zugló 1
08. Soroksár SC 0
09. KARCAGI SC 0
10. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 0
11. Szentlőrinc 0
12. Gyirmót FC Győr 0
13. AQVITAL FC CSÁKVÁR 0
14. FC Nagykanizsa 0
15. KECSKEMÉTI TE 0
16. HR-Rent Kozármisleny 0

Partnereink