Fordítottunk és nyertünk a HFC ellen

bc5k5862.jpg
Borvető Áron és Radics Márton góljaival hátrányból fordítva legyőztük a Hódmezővásárhelyt az első felkészülési mérkőzésünkön.

Nagy elánnal kezdtük a találkozót: az első félórában négy komoly gólszerzési lehetőségünk is adódott, Daru Bence és Prosser Dániel egyaránt kétszer-kétszer került ígéretes helyzetbe, a befejezésekbe azonban hiba csúszott. Daru a 40. percben fejjel bevette a vásárhelyi kaput, az asszisztens ugyanakkor lest jelzett, így a találatot érvénytelenítették. Az első játékrész hajrájában egy ellentámadás végén Tóth Dániel góljával megszerezte a vezetést a vendég csapat. 

bc5k5852.jpg


A fordulást követően sem hagyott alább a lendület: előbb Gajdos Zsolt veszélyeztetett szabadrúgásból, majd Nyári Patrik átlövését kellett hárítania a HFC kapusának, aki Óvári Zsolt közeli kísérleténél is bravúrt produkált.

A hajrában teljesen beszorítottuk ellenfelünket, aminek meg is lett az eredménye: Borvető Áron egy remek átadást követően kiszorított szögből kiegyenlített, majd néhány minutummal később Radics Márton egy szöglet utáni kavarodás során meg is fordította a találkozót, amelyet így 2-1-re megnyertünk.

A következő erőfelmérő egy hét múlva esedékes, akkor az ugyancsak NB III-as Körösladány látogat a Szent Gellért Fórumba.

Felkészülési mérkőzés
Szeged-Csanád GA – Hódmezővásárhelyi FC (NB III)
2-1 (0-1)
Szeged, Szent Gellért Fórum edzőpálya.
Szeged-Csanád GA: Takács – Könczey, Szilágyi, Tóth, Kővári, Haris, Palincsár, Bíró, Papp, Prosser, Daru. Csere: Rodics – Gera, Acsimovics, Lestyán, Radics, Nyári, Magyar, Gajdos, Óvári, Borvető. Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics.
Gól: Borvető, Radics ill. Tóth D.

Alekszandar Sztevanovics: – Megpróbáltunk aszerint játszani, amit az edzéseken gyakorlunk. Az volt ma a feladatunk, hogy megpróbáljunk az alapelveinkhez hűen futballozni. A labdával való játékunkra és a reakcióra helyeztük a hangsúlyt, emellett a fizikai aspektus is nagyon fontos volt. Nem vagyok teljesen mértékben elégedett, mert egy taktikus meccset szerettünk volna játszani és ez csak hellyel-közzel sikerült. Megértem ugyanakkor a játékosokat, ez normális a felkészülés jelenlegi időszakában. Számos helyzetet kialakítottunk, de a hatékonyság érdekében legközelebb meg kell őriznünk a koncentrációnkat az utolsó passzoknál és a befejezéseknél egyaránt. Nem szabad elfelejteni, hogy több játékosunk is most játszott először a csapatban. Időre van szükségük, hogy érezzék egymást a pályán.

 

Gémes Sándor fotói:



2025/2026
Merkantil Bank Liga
17. forduló
2026.02.08. vasárnap, 15:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. BUDAPEST HONVÉD FC 32
02. KECSKEMÉTI TE 30
03. VASAS FC 30
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 28
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 28
06. KARCAGI SC 24
07. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 23
08. HR-RENT KOZÁRMISLENY 21
09. TISZAKÉCSKEI LC 20
10. FC AJKA 19
11. BVSC-ZUGLÓ 17
12. SZENTLŐRINC 16
13. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 15
14. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 15
15. BUDAFOKI MTE 14
16. SOROKSÁR SC 13

Partnereink