Óvári Zsolt nálunk folytatja

ovari.png
A 26 esztendős szélső középpályás 2+1 évre írt alá.

Óvári Zsolt 1997. március 29-én született Kazincbarcikán. Tíz évet töltött a Puskás Akadémia utánpótlásában. A felcsúti klub felnőtt csapatában a 2016/17-es idényben mutatkozhatott be, az első idénye során 20 NB II-es mérkőzésen 3 gólt szerzett. 2017-ben Diósgyőrbe igazolt, ahol egy szezon alatt 25 élvonalbeli találkozón 4-szer volt eredményes. A 2018/19-es idényt kölcsönben az NB I-es Balmazújvárosban töltötte, ahol 32 bajnoki találkozón 5-ször vette be az ellenfelek kapuját. 2020-ban Pécsre szerződött, ahol 32 meccsen 5 gól volt a mérlege. 2021-ben az ETO FC Győrhöz vezetett az útja, ahol két idény alatt 60 NB II-es mérkőzésen 9 gólt szerzett.

„Köszönöm, hogy itt lehetek, nagyon örültem a megkeresésnek! Nem kellett sokáig gondolkodnom, hiszen Szeged egy csodálatos város, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia pedig egy nagyszerű klub. A létesítmény remekül felszerelt, kiváló pályák állnak rendelkezésre. Nagyon hamar befogadott a csapat, mindenkivel jól kijövök, könnyen be fogok illeszkedni. Remélem, hogy sikeresek leszünk együtt. Izgatottan várom a bajnoki rajtot.” – nyilatkozta Óvári Zsolt.

Óvári Zsolt klubunk negyedik nyári igazolása: Magyar Zsoltot Csákvárról, Palincsár Martint az MTK Budapesttől, Dimitrije Acsimovicsot pedig a Partizan Belgrádtól szerződtettük. A távozóinkról itt írtunk.

 


2026/2027
Merkantil Bank Liga
7. forduló
2026.09.06. vasárnap, 17:00
AQVITAL FC CSÁKVÁR
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Tersztyánszky Ödön Sportközpont
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 16
02. KECSKEMÉTI TE 13
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 12
04. Kolorcity Kazincbarcika SC 12
05. FC Ajka 11
06. Gyirmót FC Győr 10
07. KARCAGI SC 10
08. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 9
09. Szentlőrinc 7
10. VIDEOTON FC Fehérvár 6
11. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 5
12. BVSC-Zugló 4
13. DVTK 4
14. FC Nagykanizsa 3
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 3
16. HR-Rent Kozármisleny 0

Partnereink