Nagy élményben volt részük a diákoknak

bc5k9936.jpg
Nemcsak városunkból, hanem Békés vármegyéből is érkeztek iskolások a Gyirmót elleni mérkőzésünkre.

Az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 4.a osztályos tanulói egy közösség építő program keretében a helyszínen biztatták csapatunkat a vasárnapi, Gyirmót elleni bajnoki mérkőzésen. Az alsó tagozatos diákok a találkozót megelőzően a Szent Gellért Fórum munkacsarnokában együtt focizhattak klubunk utánpótlás játékosaival és felnőtt csapatunk két játékosával, Szatmári Lóránddal és Vári Barnabással, akik autogram kártyákkal lepték meg őket. A közös mozgást követően együtt átvonultak a stadionba, ahol hangos szurkolással segítették csapatunkat a 3-0-ás győzelemhez. 

"Köszönjük a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen az izgalmas mérkőzésen. Iskolánknak kiemelten fontos a tanulók egészségtudatának fejlesztése, és a sport iránti érdeklődés felkeltése. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, szép élményekkel gazdagodtak, egy kiváló közösségépítő esemény volt ez számunkra. " – nyilatkozta Szilágyi Rita, az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa. 

20230514-155129.jpg

Nemcsak városunkból, hanem Békés vármegyéből is érkeztek iskolások a mérkőzésre. A pusztaföldvári Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda 7-8. osztályos tanulói egy jutalomutazás keretében látogattak el szezonbeli utolsó hazai találkozónkra.

„A diákok nagyon színvonalas rendezvénnyel képviselték iskolánkat március 15-ei ünnepségen, ezért szerveztük nekik ezt az utazást. Nagyon szeretik a focit, de ilyen nagy sporteseményen még nem vettünk rész közösen. Nagy élmény volt mindenki számára.” – mondta Hajdúné Kovács Klára, a pusztaföldvári Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda intézményvezetője.

 

 

 


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 54
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 26
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink