Rákosmente KSK – Szeged 2011-Grosics Akadémia 0-3 (0-0)
Budapest, RKSK Sporttelep. Vezette: Ducsai József (Szert Balázs, Vad Anita)
Rákosmente: Komora – Szabó P., Mohácsik, Kocsis, Gál, Csiszár, Garics, Kerekes, Zelenyánszki, Dara, Pölöskei (Mohácsi 52′). Vezetőedző: Halgas Tibor.
Szeged-Grosics: Molnár – Kalapács, B. Kapic, Szabó Cs. (Kovács 25′), Zabari, Gadó, Markovic, Kis, Csányi (Pászka 83′), Ács (Geiger 78′), Germán. Vezetőedző: Takács László.
Gól:Germán (51′, 54′, 80′).
Sárga lap: Gál (33′), Csiszár (87′).
Nyilas Elek: Végre egy olyan mérkőzés, amely minden tekintetben jó volt. A pozícióhoz elfoglalt helyekhez méltó volt a mérkőzés, nagy iramot, szép és izgalmas játékot, nagyszerű gólokat láthattunk, ahol mindkét csapat jól játszott. A győzelem mellett én ma sokkal jobban örültem annak, hogy újra olyan elszánt és akarattal, alázattal pályára lépő Szeged 2011-Grosics Akadémiát láttam, amiből már kaptunk nem egyszer ízelítőt. Számomra fontosabb a három pontnál, hogy ez a gárda igazi csapatként működött, küzdött és harcolt önmagáért és a klubért. Ebből kerekedhetett ki az, hogy szemet gyönyörködtető gólokkal, szép akciókkal és eredményesen futballoztunk.




