Egy pont Csákvárról

csakvar-szeged.jpg
Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva, 1-1-es döntetlent értünk el a Csákvár vendégeként a Merkantil Bank Liga 36. fordulójában.

Alekszandar Sztevanovics csupán egy változtatást eszközölt a múlt heti, Kazincbarcika elleni győztes csapatán: Szatmári Lóránd váltotta Bíró Bencét. A szegedi szakmai stáb sérülés miatt nem számíthatott Kundrák Norbert, Temesvári Attila, Beronja Zoran, valamint Vári Barnabás játékára sem. 

Az első játékrészben kevés lehetőség adódott a csapatok előtt. Negyed órát kellett várni az első lövésre, amelyet Fejős Áron eresztett meg, Molnár-Farkas Tamás azonban látványos mozdulattal hárított. Többször is sikerült rövid passzos játékkal megbontanunk a hazaiak védelmét a széleken, ám a befejezésbe rendre hiba csúszott. 

A félidő hajrájában megfogyatkoztunk, miután Szatmári Lóránd egy szabálytalanságot követően megkapta a második sárga lapját. 

Az emberhátrány ellenére a fordulást követően hamar vezetést szereztünk: Szakály Dénes sarokrúgása után Farkas Aurél fejelte le a labdát, amit Gajdos Zsolt fordulásból a kapuba továbbított. 

Nem sokáig örülhettünk azonban, ugyanis pár perccel később Torvund Alexander jobboldali beadása után Vaskó Tamás a kapunkba bólintott. 

Az egyenlítést követően egy ígéretes lehetőség adódott előttünk: Gera Norbert nagyszerűen viharzott el a baloldalon, majd a büntetőterületen belülre érve fellökték, a játékvezető azonban nem ítélt büntetőt. 

A hajrában beszorított bennünket a Csákvár, ám a hősies védekezésünknek köszönhetően nem kaptunk újabb gólt, így 1-1-es döntetlennel ért véget a találkozó.

Csapatunk maradt az ötödik helyen a tabellán, a Gyirmót előnye ugyanakkor két pontosra nőtt velünk szemben. Jövő héten vasárnap 17 órakor egy vérbeli hatpontos rangadót vívunk a győri sárga-kékekkel a Szent Gellért Fórumban. 

Merkantil Bank Liga, 36. forduló
Aqvital FC Csákvár – Szeged-Csanád GA 11 (00)
Csákvár, 
Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 200 néző. Vezeti: Kovács Imre (Vörös Dániel, Nagy Viktor)
Csákvár: Auerbach – Murka, Alaxai, Karacs, Körmendi – Fejős (Kocsis D., 64.), Magyar Zs. (Beliczky, 78.), Ominger – Torvund (Tamás, 78.), Vaskó, Baracskai (Gazdag V., 58.).Vezetőedző: Tóth Balázs.
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas – Könczey, Szilágyi Z., Tóth B., Gera N. – Farkas A., Szatmári – Papp Á. (Prosser, 86.), Szakály D. (Bíró B., 75.), Géresi (Kővári, 62.) – Gajdos (Simon Á., 86.). Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
Gól: Vaskó (63.) ill. Gajdos (52.).
Kiállítva: Szatmári (39.).

Alekszandar Sztevanovics: - Majd hatvan percig emberhátrányban futballoztunk, s ez meghatározta a meccs képét. Megszereztük a vezetést, de gyorsan egyenlítettek a hazaiak, attól kezdve hősiesen védekeztünk. Úgy gondolom rászolgáltunk az egy pontra.

 


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 54
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 26
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink