A szegedi szakmai stáb munkáját ezúttal is sérülések és eltiltások nehezítették: Temesvári Attila, Vári Barnabás, Rácz Balázs és Beronja Zoran sérülés, Farkas Aurél és Kundrák Norbert pedig eltiltás miatt hagyta ki a találkozót.
Alekszandar Sztevanovics két helyen változtatott a Pécs elleni győztes csapathoz képest: Szatmári Lóránd helyett Szakály Dénes kapott bizalmat, valamint a sárga lapos eltiltását töltő Farkas Aurél helyett a saját nevelésű Papp Áron került be a kezdőbe, amelyben így két fiatal, „bónuszjátékos” (Gera, Papp) kapott helyet.
Nagyszerűen kezdtük a mérkőzést: a negyedik percben Gera Norbert indult el a baloldalon, majd játszotta át a labdát a felfutó Papp Áronnak, akit a tizenhatoson belül buktattak, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt. A büntetőt Géresi Krisztián higgadtan értékesítette.
A tizenharmadik percben szélsebes kontrával veszélyeztettünk, amely végén Prosser Dániel gurította középre a labdát és csak centiken múlt, hogy Papp nem duplázta meg az előnyünket. Néhány minutummal később Bíró Bence próbálkozott átlövéssel, de Danilovics kapus leért a hosszú alsóba tartó labdára.
Hiába dolgoztunk ki több helyzetet is kontrákból, a 31. percben egyenlített a DVKT: egy jobboldali sarokrúgás után Bárdos Bence csúsztatott Molnár-Farkas hálójába.
Pár perccel később Géresi iramodott meg bátran, majd jobbal a hosszú felsőt vette célba, de nem találta el a kaput, így 1-1-es döntetlennel zárult az első játékrész.
A fordulást követően nagyobb nyomást helyezett a kapunkra a Diósgyőr, de a védelmünk sokáig állta a sarat. A 84. percben végül góllá érett a hazaiak mezőnyfölénye: egy baloldali beadást a csereként beálló Jurek Gábor juttatott a kapuba, beállítva ezzel a 2-1-es végeredményt.
Csapatunk ezzel a vereséggel maradt az ötödik helyen a táblázaton. Vasárnap 17 órakor a Kazincbarcika ellen javíthatunk a Szent Gellért Fórumban.
Merkantil Bank Liga, 34. forduló
Diósgyőri VTK – Szeged-Csanád GA 2-1 (1-1)
Miskolc, DVTK Stadion, 3030 néző. Vezette: Sipos Tamás (Szalai D., Ifj. Varga G., Juhász D.)
Diósgyőri VTK: Danilovics – Szatmári Cs., Bárdos, Lukács, Lőrinczy, Bényei (Jurek 74.), Holdampf, Medgyes (Bokros 79.), Obounet (Könyves 84.), Farkas D., Cseke. Vezetőedző: Kuznyecov Szergej.
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas – Gera, Szilágyi, Szakály (Szatmári 87.), Prosser, Gajdos, Könczey (Kővári 74.), Papp (Haruna 87.), Bíró, Géresi, Tóth. Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics.
Gól: Bárdos (31.), Jurek (84.) ill. Géresi (5. – büntetőből).
Alekszandar Sztevanovics: – Gratulálok a Diósgyőrnek a győzelemhez és a feljutáshoz egyaránt. Ez a meccs jó alkalom volt arra, hogy felmérjük, hol tartunk egy első osztályú csapathoz képest. Úgy érzem, az első félidőben veszítettük el a mérkőzést, mert a vezetés megszerzését követően több lehetőségünk is volt arra, hogy növeljük az előnyünket, de nem éltünk ezzel. Nagyon fegyelmezetten védekeztünk, de ez felőrölte az energiánkat és így a második félidőben már nem maradt elég erőnk a támadások vezetésére. Az ellenfél minden hibánkat megbüntette, így megérdemelten nyerte meg a találkozót.





