Rangadót nyertünk
Csapatunk az előző fordulóban egy kiváló hangulatú mérkőzésen, több mint 1600 néző előtt Gajdos Zsolt fejes góljával 1-0-ás diadalt aratott a közvetlen rivális Pécsi MFC ellen a Szent Gellért Fórumban. Ezzel a győzelemmel maradtunk az ötödik helyen, ugyanakkor öt ponttal megléptünk a Pécs előtt, és már csak négy pont a hátrányunk a harmadik helyezett Ajkával szemben.
Ellenfelünkről
A Diósgyőri VTK az egyik legismertebb magyar labdarúgócsapat. A sportegyesületet 1910-ben eredetileg a Diósgyőri Vasgyárban dolgozó fiatalok hozták létre, ami csak a későbbiekben vált profi csapattá. 1940-ben szerepelt először a legfelsőbb osztályban, míg egyik fénykorát az 1970-es évek végén, 1980-as évek elején élte a csapat. Ekkor kétszer megnyerte a Magyar Kupát, és bronzérmes lett az NB I-ben. A Diósgyőr híres a fanatikus szurkolóiról, hazai mérkőzésein még az 1990-es–2000-es években sem volt ritka a 8000–10 000 fős nézőszám, amivel Magyarország egyik legkedveltebb csapatának számít. A miskolciak két szezonnal ezelőtt, tíz év után búcsúztak az élvonaltól, az előző idényben a harmadik helyen végeztek az NB II-ben. A DVTK az előző fordulóban aratott kozármislenyi győzelmével bebiztosította a feljutását az élvonalba. A miskolciak 74 ponttal a tabella élén állnak.
Örökmérleg
Tétmérkőzésen eddig négy alkalommal találkoztunk a Diósgyőrrel, háromszor diadalmaskodtunk, egyszer pedig vereséget szenvedtünk. Az előző idény szegedi összecsapásán 2-1-re nyertünk, míg a tavaszi visszavágón 5-0-s, felejthetetlen sikert arattunk Miskolcon. Idén először a Magyar kupában mérkőztünk meg a DVTK-val, a legjobb 32 közé jutásért játszott mérkőzésen Kundrák Norbert góljával 1-0-ra nyertünk a borsodi megyeszékhelyen. A bajnokságban visszavágott a Diósgyőr és 3-0-ra nyert a Szent Gellért Fórumban.
Ezt várja a mester
Alekszandar Sztevanovics: – Nagyon izgatottan várjuk a mérkőzést, különösen most, hogy a Diósgyőr már feljutott az első osztályba. Gratulálunk a klubnak és a legjobbakat kívánjuk nekik az élvonalban! A tisztelet mellett, ugyanakkor megvan a saját célunk, amely elérése szempontjából ez egy fontos meccs lesz számunkra. A DVTK elleni találkozó egy ideális alkalom arra, hogy felmérjük, hol tartunk egy első osztályú csapathoz képest. Plusz motivációt jelenthet a játékosoknak, hogy az M4 Sport közvetíti az összecsapást, szeretjük az ilyen kihívásokat. Bízom benne, hogy jó játékkal rukkolunk elő. Ha azon a szinten futballozunk, amelyen korábban már többször is, akkor jó eredményt érhetünk el.
Közvetítés
A 18 órakor kezdődő mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.







