Vereséget szenvedtünk Kozármislenyben

kozarmisleny-szeged-foto-loffler-peter-dunantuli-naplo7-960px.jpg
Véget ért a hat mérkőzéses veretlenségi sorozatunk, 3-2-re kikaptunk Kozármislenyben a Merkantil Bank Liga 32. fordulójában.

Alekszandar Sztevanovics négy helyen változtatott a szerdai, Ajka elleni mérkőzéshez képest: bekerült a kezdőbe az eltiltását letöltő Tóth Bence, a sérülésből felépülő Papp Áron, valamint Szakály Dénes és Kundrák Norbert is.

Az első lehetőség előttünk adódott. Szakály baloldali beadása után Szilágyi Zoltán csúsztatott kapura, ám a hazaiak hálóőre megfogta a fejest.

A Kozármisleny az első helyzetét gólra váltotta: a tizennegyedik percben Sági jobboldalról középre tett labdáját egykori játékosunk, Daru Bence juttatta a hálóba közvetlen közelről.

Pár perccel a bekapott gólt követően Farkas Aurél próbálkozott egy jobblábas átlövéssel, Somogyi Máté azonban látványos mozdulattal hárított.

A huszonötödik minutumban egy ellentámadás végén megduplázta előnyét a házigazda: egy szépen kijátszott támadás végén Tölgyesi Viktor lőtte ki a hosszú felsőt a tizenhatoson belülről.

Nem sokkal később Géresi Krisztián viharzott el a baloldalon, majd a tizenhatoson belülre érve fellökték, a játékvezető viszont továbbot intett.

A szünetben kettőt is cserélt Alekszandar Sztevanovics: pályára lépett Rácz Balázs, valamint Prosser Dániel is. Az ötvenedik percben pedig Gajdos Zsoltot is beküldte mester.

A hármas változtatás hamar gólt eredményezett. Az ötvenkettedik percben Prosser szabadrúgását követően Rácz fejelt a keresztlécre, a kipattanót Gajdos bólintotta rá, a labda végül a hazaiak csapatkapitányáról, Füredi Szabolcsról vágódott a gólvonalon túlra.

A második játékrészben sokkal több támadást vezettünk, mint az első félidőben, ám újabb gólt a hazaiak szereztek. A hetvenegyedik percben Vogyicska Balázs egy szép szólót követően ballal, a felső léc érintésével a kapuba bombázott.

A kétgólos hátrány ellenére nem adtuk fel és tovább támadtunk, ennek eredményeként meg is lett a szépítés. Négy perccel a rendes játékidő vége előtt Gajdos továbbított Ráczhoz, aki tizenegy méterről, ballal kilőtte a hosszú alsó sarkot.

A ráadás perceiben beszorítottuk a kapuja elé a Kozármislenyt, újabb gólt viszont már nem tudtunk szerezni, így 3-2-es hazai győzelemmel zárult a találkozó.

Csapatunk ezzel vereséggel maradt az ötödik helyen a táblázaton. Jövő héten vasárnap a hatodik helyezett Pécs együttesét fogadjuk a Szent Gellért Fórumban.

Merkantil Bank Liga, 32. forduló
HR-Rent Kozármisleny–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 3–2 (2-0)
Kozármisleny, vezette: Gaál Ákos (Máyer, Ország).
Kozármisleny: Somogyi – Sági, Várkonyi, Füredi, Turi – Nagy E. (Horvtáh D. 59.), Tölgyesi – Vogyicska (Gajág 76.), Bartha (Kotroczó 76.), Vajda (Bor 64.) – Daru (Beke 59.). Vezetőedző: Márton Gábor.
Szeged-Csanád GA: Molnár-F. – Könczey, Szilágyi, Tóth, Kővári – Farkas, Szakály (Gajdos 50.) – Papp (Rácz a szünetben), Bíró (Haruna 76.), Kundrák (Prosser a szünetben) – Géresi (Rédling 69.).Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics.
Gól: Daru (14.), Tölgyesi (26.), Vogyicska (71.), ill. Füredi (öngól – 52.), Rácz (86.).

Alekszandar Sztevanovics: – Ez volt eddig a legrosszabb mérkőzésünk... A védekezésünk különösen rossz volt ma, ki kell elemeznünk ennek az okait. Nem szeretném elvitatni a Kozármisleny érdemeit, megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.  



2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 54
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 26
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink