Kevés helyzet, kevés játék, kevés az egy pont

oroshaza.jpg
Négy tavaszi bajnoki után ötvenszázalékos csapatunk mérlege, ami éppen ötven százalékkal jobb az őszi rajthoz képest, az Orosháza elleni fellépés után (0-0), mégis hiányérzetünk akadt. A Szolnok elleni remek kezdés (4-0) után ugyanis a Mezőkövesd (1 -1) és az Újpest (2-3) ellen sem sikerült nyerni, s immáron harmadik meccsén nyeretlen együttesünk.

Tény, a Mezőkövesd elleni bosszantó és sportszerűtlen körülmények után elveszített pontok – az ellenfél az íratlan szabályok ellenére sem adta vissza nekünk a labdát, majd éppen abból egyenlített a 93. percben – alaposan megviselte az együttes tagjait, ráadásul a SZVSE pálya talaja sem alkalmas a rövid passzos futballra, ami az olyan bekkelő riválissal szemben, mint az Orosháza, több esélyt adott volna nekünk a gólszerzésre. Igyekeztünk kezdeményezni, összességében több ziccerünk akadt, ám vagy rosszul céloztunk, vagy a vendégek kapusa hárított, mint például Orosz Márk lövésénél. Folyamatos összjátékról nem beszélhettünk, amiben szerepe volt a göröngyös talajú pályának, de legalább annyira a kevés gondolatnak, a széleken vezetett akcióknak és joggal hiányolták a drukkerek az átlövéseket is.

Szünet után az első nagyobb ziccer – védelmi megingásunkat követően –a vendégek előtt adódott, ám Randelovics lövését Trepák bravúrral hárította. Az orosházi kapu előtt Kis Róbert, Folmer és Bamba előtt adódott lehetőség, ezek rendre kimaradtak, így meg kellett elégednünk az egy ponttal. A futball kiszámíthatatlansága, hogy a korábbi fordulóban az Újpest ellen jobban futballozva pont nélkül maradtunk, most pedig gyengébb produkcióval egy egységhez jutottunk, igaz ezúttal a liláknál lényegesen védekezőbb felfogású riválissal találkoztunk. Az ívelgetések mérkőzésén hiába alakítottunk ki az orosháziaknál több helyzetet, ez kevésnek bizonyult, akárcsak a játék és bizony számunkra kevés az egy pont is. Csapatunk a következő körben Kazincbarcikán lép pályára, majd a Békéscsabát fogadja.

Az Orosháza elleni meccs után vezetőedzőnk, Futó Tamás röviden így értékelt: „A jó csapat a kevés helyzetéből is megnyeri a meccset. Mi még nem vagyunk jó csapat, de azzá akarunk válni, amiért keményen dolgozunk. Összességében hiába volt több helyzetünk, ezen a talajon nem tudtuk kipasszolni az egyértelműen egy pontért hozzánk érkezett ellenfél védelmét. Éppen a talaj miatt bíztam a pontrúgásainkban, ám ezúttal azokból sem tudtunk betalálni. Valamikor talán nekünk is lesz már szerencsénk, igaz, elsősorban nem ebben bízunk, hanem az elvégzett munkában, és persze egymásban.”

Szeged 2011 – Orosháza FC
0-0
(0-0)
Szeged, SZVSE-stadion, 1000 néző. Vezette: Erdős (Márton, Szvetnyik).

Sárga lap: Toca (57.), Tóth I. (68.), Válent (88.), ill. Végh (30.), Varga R. (44.), Petneházi (56.), Szabó A. (61.).

Szeged 2011: Trepák – Laczkó J., Toca, Tóth I., Radnai – Podonyi (Bamba 70.), Ulviczki, Borbély B. (Válent 78.), Kis R., Orosz M. - Folmer.

Orosháza: Molnár – Varga R. (Juhász N. 64.), Futaki, Szűcs, Kerepeczki - Ács, Petneházi, Végh, Szabó N., Szabó T. (Tóth D. 34.) ¬- Randelovics (Lupsa 88.),


2023/2024
Merkantil Bank Liga NB II.
26. forduló
2024.03.31. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
TISZAKÉCSKEI LC
Szent Gellért Fórum
2023/2024 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 55
02. ETO FC GYŐR 48
03. VASAS FC 48
04. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 45
05. HR-RENT KOZÁRMISLENY 42
06. GYIRMÓT FC GYŐR 35
07. SOROKSÁR SC 34
08. AQVITAL FC CSÁKVÁR 33
09. BUDAPEST HONVÉD 33
10. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 33
11. SZOMBATHELYI HALADÁS 33
12. FC AJKA 31
13. BVSC-ZUGLÓ 30
14. BUDAFOKI MTE 27
15. PMFC 27
16. BFC SIÓFOK 24
17. TISZAKÉCSKEI LC 19
18. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 11

Partnereink