Hétközi rangadó a Szent Gellért Fórumban

szeged-csanad-grosics-akademia-posztok-4.png
Szerdán 18 órakor a harmadik helyezett Ajkát fogadjuk a Szent Gellért Fórumban a Merkantil Bank Liga 31. fordulójában.

Tovább él a veretlenségi széria

Csapatunk múlt vasárnap Bíró Bence hajrában szerzett góljával 1-1-es döntetlent ért el Mosonmagyaróváron a Merkantil Bank Liga 30. fordulójában. A találkozón érzékeny veszteség érte együttesünket, ugyanis Temesvári Attila megsérült, míg Tóth Bence begyűjtötte ötödik sárga lapját, így rájuk nem számíthat a szakmai stáb a soron következő bajnokin. Alekszandar Sztevanovics tanítványai immáron öt mérkőzés óta nem találtak legyőzőre a bajnokságban. Jelenleg 50 ponttal az ötödik helyen állunk a tabellán, míg soros riválisunk 54 megszerzett egységgel a dobogó legalsó fokáról várhatja az összecsapást.

 

 

Ellenfelünkről 

Az FC Ajkát 1923-ban alapították, színei zöld-fehér. Eddigi legnagyobb sikere, hogy 1980-ban, és 2010-ben az NB II negyedik helyén végzett. Ezenkívül háromszoros harmadosztályú, illetve negyedosztályú bajnok a klub. A Veszprém vármegyei együttes jelenleg az NB II egyik legjobb formában lévő csapata: a legutóbbi hat mérkőzését egyaránt megnyerte, így már a harmadik helyen áll a táblázaton. Vasárnap Tiszakécskén arattak 3-1-es diadalt. Ősszel 4-1-re nyertünk Ajkán, góljainkat Rédling Kevin, Kundrák Norbert, Szilágyi Zoltán és Papp Áron szerezte. Az ajkaiak legeredményesebb játékosa Gaál Bálint 7 találattal.

csapat1-1024x376.jpg


Ezt várják 

Alekszandar Sztevanovics, a Szeged-Csanád GA vezetőedzője: – Nagyon jó formában lévő csapatot fogadunk. Biztos vagyok benne, hogy nehéz mérkőzés lesz, különösen most, hogy számos sérülés és egy eltiltás sújt bennünket. Ugyanakkor mellettünk szól, hogy a saját közönségünk előtt játszhatunk és mi is jó formában vagyunk, hiszen a legutóbbi öt mérkőzésünkön nem találtunk legyőzőre. A maximumot várom a játékosoktól. Hiszem, hogyha úgy játszunk, ahogy képesek vagyunk rá, akkor jó esélyünk van megnyerni a mérkőzést. Szeretnénk boldoggá tenni a szurkolóinkat, de aki azt hiszi, hogy ez egy egyszerű meccs lesz, az nagyot téved.

alekszandar.jpg

 

Jeney Gyula, az FC Ajka vezetőedzője: – A Szeged egy másfajta játékstílusban, egy másféle játékot játszik. Kielemeztük őket, de meglátjuk, mennyire frissítik a csapatot, mert ezek a hétközi mérkőzések minimális pihenővel mindig sok variálásra adnak okot. Úgy érzem, nagyon rendben vagyunk, jó formában, bizakodva várjuk a meccset!

jeney-gyula-vezetoedzo.jpg

 

Jegyinformációk

Az Ajka elleni mérkőzésre már javában zajlik a jegyértékesítés! A Szent Gellért Fórum jegypénztára

  • kedden: 14.00 - 18.00 között

  • szerdán /MECCSNAP/: 11.00 - 19.00 között várja a szurkolókat.

Érdemes előre megváltani a belépőket, amelyek már online formában is elérhetőek IDE KATTINTVA. Fontos, hogy a belépő vásárlásához vagy klubkártya, vagy személyi igazolvány szükséges.

szgf-jegyalap-terkep-1024x849-1-1.jpg

Aki autóval érkezik a mérkőzésre, jobban jár, ha a Kereskedő köz felől közelíti meg a Szent Gellért Fórumot. A Városgazda sor, illetve a Kereskedő köz felőli útszakasz nagyszabású felújításon esett át, a Fórum mellett pedig számos parkolóhely várja az autóval érkező szurkolókat.

Közvetítés

A mérkőzésről percről-percre frissülő szöveges tudósítással jelentkezünk itt, a hivatalos klub honlapon. A találkozó teljes egészében a mérkőzés másnapján lesz elérhető a klub Youtube-csatornáján.


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 55
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 27
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink