Mosonmagyaróvárra látogatunk húsvétvasárnap

beharangozo.png
Vasárnap 16 órától a Credobus Mosonmagyaróvár vendégei leszünk a Merkantil Bank Liga 30. fordulójában.

Három győzelem zsinórban

Csapatunk múlt vasárnap Rácz Balázs és Bíró Bence góljaival hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a Tiszakécskét a Szent Gellért Fórumban. Alekszandar Sztevanovics fiai zsinórban a harmadik győzelmüket aratták a bajnokságban, a veretlenségi sorozat pedig immáron négy mérkőzést számlál. A Tisza-parti rangadón elért sikernek köszönhetően feljöttünk a tabella az ötödik helyére és továbbra is csak két pont a hátrányunk a dobogó harmadik fokán álló Gyirmóttal szemben.

 

 

Ellenfelünkről

Soron következő ellenfelünk, a Mosonmagyaróvár az előző szezonban 100 pontot gyűjtve, magabiztosan nyerte meg az NB III. Nyugati csoportját, kiharcolva ezzel az osztályváltás lehetőségét. Az NB II-ben jelenleg 34 megszerzett ponttal a 12. helyen állnak az óváriak. A csapat legeredményesebb játékosa Végh Bence 5 találattal. Supka Attila együttese az előző fordulóban 1-0-s vereséget szenvedett Budafokon. A Mosonmagyaróvárral eddig öt alkalommal találkoztunk, 3 döntetlen mellett 2 vereség a mérlegünk a kisalföldiekkel szemben. A kék-fehérek ősszel Szalka Dominik szabadrúgásgóljával 1-0-ra nyertek a Szent Gellért Fórumban.

kovari.jpg


Ezt várja a mester

Alekszandar Sztevanovics: – Sajnos rossz emlékünk van a Mosonmagyaróvárról, de az őszi mérkőzés már a múlté, hiszünk benne, hogy nem fog megismétlődni. Óvatosan kell játszanunk, csak akkor lehetünk sikeresek, ha maximális koncentrációval futballozunk a 90 perc során! Hiszek a játékosaim képességeiben, megvan bennünk a kellő kvalitás ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést! Ez a találkozó nagyon fontos számunkra: be kell bizonyítanunk magunknak, hogy joggal vagyunk a bajnokság élmezőnyében. Vasárnap csak a győzelemmel lehetünk elégedettek!

sztevanovics.jpg


Közvetítés

A mérkőzést élőben közvetítjük a klub Youtube-csatornáján, a hivatalos klubhonlapon pedig percről percre frissülő szöveges tudósítással jelentkezünk. 


2026/2027
Merkantil Bank Liga
13. forduló
2026.11.07. szombat, 15:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Szentlőrinc
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. KECSKEMÉTI TE 26
02. Soroksár SC 24
03. Kolorcity Kazincbarcika SC 23
04. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 23
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 22
06. Gyirmót FC Győr 21
07. FC Ajka 18
08. VIDEOTON FC Fehérvár 15
09. BVSC-Zugló 14
10. DVTK 14
11. Szentlőrinc 13
12. FC Nagykanizsa 12
13. KARCAGI SC 11
14. HR-Rent Kozármisleny 10
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 10
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink