Testnevelés órát tartottak játékosaink a Karolinában

p1077416.jpg
A Karolina Általános Iskola és Gimnázium 8. a és c osztályának tartott összevont, élményközpontú testnevelés órát Gajdos Zsolt, Takács János és Papp Áron. A speciális foglalkozáson összesen 52 diák vett részt.

A különleges tornaóra egy közös gimnasztikával kezdődött, amelyet kapusunk, Takács János vezényelt le. A bemelegítés után csapatkapitány-helyettesünk, Gajdos Zsolt prezentált labda nélküli játékos gyakorlatokat, majd ezután különböző sorversenyeken mérhették össze tudásukat a diákok. Természetesen ekkor már a labda is előkerült: a bóják közötti labdavezetés végén a saját nevelésű, utánpótlás válogatott játékosunkkal, Papp Áronnal játszhattak össze a fiatalok. A jó hangulatú foglalkozás végén minden résztvevő diák kapott egy-egy aláírt fotót a játékosokról, illetve közös kép is készült.

 

Olasz Csaba, a Karolina Általános Iskola és Gimnázium testnevelés tanára: – Régóta fennáll egy együttműködés a Szeged-Csanád Grosics Akadémia és a Karolina Iskola között. Az intézmény részéről nagyon örültünk, hogy ez a toborzó megvalósult és, hogy a gyerekek találkozhattak egy utánpótlás válogatott játékossal. Egy élményszerű foglalkozáson vehettünk részt közösen. Látva az arcokat, biztos vagyok benne, hogy a gyerekek hatalmas élménnyel távoztak erről az óráról.

Gajdos Zsolt, a Szeged-Csanád GA csapatkapitány-helyettese: – Fogékonyak voltak a gyerekek, megcsinálták azokat a feladatokat, amiket kitaláltunk nekik. Nagyon örülünk, hogy itt lehettünk, remélem a gyerekek is élvezték, hogy a megszokottól eltérő volt a tesi órájuk.

Papp Áron, a Szeged-Csanád GA utánpótlás válogatott játékosa: – Szeretném megköszönni a gyerekeknek, hogy nagyon jól dolgoztak az óra folyamán. Remélem ezzel a foglalkozással közelebb hoztuk hozzájuk a sportot. Bízom benne, hogy néhány diákkal találkozunk majd vasárnap a Tiszakécske elleni meccsünkön is.

Takács János, a Szeged-Csanád GA kapusa: – Elsősorban szeretném megköszönni a lehetőséget, egy kiváló kezdeményezésnek lehettem részese. A gyerekek nagyon ügyesek voltak, bízom benne, hogy élvezték a foglalkozást és ezáltal kedvet kaptak a labdarúgás iránt.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
13. forduló
2026.11.07. szombat, 15:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Szentlőrinc
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. KECSKEMÉTI TE 26
02. Soroksár SC 24
03. Kolorcity Kazincbarcika SC 23
04. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 23
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 22
06. Gyirmót FC Győr 21
07. FC Ajka 18
08. VIDEOTON FC Fehérvár 15
09. BVSC-Zugló 14
10. DVTK 14
11. Szentlőrinc 13
12. FC Nagykanizsa 12
13. KARCAGI SC 11
14. HR-Rent Kozármisleny 10
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 10
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink